Stoppal a Yellowstone parkig

1993. szeptember 4, szombat

Isteni napunk volt. Joshua, Nick es en boseges reggeli utan beultunk Nick kocsijaba, indulas. Mint megtudtam, Nick hat honapot utazgat az USA-ban es az ut elejen vette az autot Floridaban. Celja a Sziklas hegyseg, most epp oda tart, aztan majd eladja a kocsit es hazarepul. Az amcsik utan kesz feludules volt a ket angol kolyokkel beszelgetni. Taos a leghiresebb pueblo, azaz indian falu a kornyeken. Barna adobe epuletek, fotogen. Megkerestuk a hostelt, jopar eve itt forgattak az Easy Rider jonehany jelenetet, akkoriban hires hippitanya volt. Az eredeti terv az volt, hogy itt szallunk meg, holnap pedig bucsu es en reggel tovabbmegyek Denver fele. Igenam, de akkor nem latom meg a Mesa Verde nemzeti parkot, amit nem lehet busszal megkozeliteni. Ravettem hat Nicket, hogy menjunk el arra. Joshuat megragadta Taost, o maradt, Nickkel pedig autoztunk tovabb. Tettunk egy kis kiterot egy hot springs fele, en meg soha nem lattam ilyet, egy hideg folyoban egy forro tocsa, ott uldogelnek benne egy paran, nemelyek teljesen meztelenul. Durangoba mar sotetedes utan erkeztunk, az almos Santa Fe utan meglepo volt a nagyvarosi hangulat. A hostelben egy alkoholmamorban uszo recepcios kozolte, hogy agy mar nincs, de van matrac, letehetjuk a konyhaban, ha az jo lesz. OK.

1993. szeptember 5, vasarnap

A hostellakok furcsan neztek rank reggel, ahogy bejottek a konyhaba es mi ott kuporogtunk. Elhajtottunk a Mesa Verde National Parkba, nagyon boldog voltam, hogy ujra autozom, bar Nick nem engedte at a vezetest. A Mesa Verde sziklaba vajt falvairol nevezetes.

Jo ezer eve eltek itt az anasazi indianok, de csak vagy szaz evet, aztan ismeretlen okokbol eltuntek. A Cliff Palacet onalloan is bejarhattuk, a masik erdekesnek tuno helyet, a Balcony House-t viszont csak rangerrel. Hosszunak tunt a sor, de amikor a ranger szep tagoltan elmondta, hany lepcsot kell megmaszni, hany alaguton kell hason csuszva ataraszolni, tobben kileptek. A tura egyebent nem volt nehez, de nagyon erdekes. Miutan kifotoztam magam, tovabbmentunk Denver fele, innen megy majd a buszom a Yellowstonehoz. Egy nap alatt nem lehet odajutni, meg kellett hat szallnunk, de nagyon nehezen akadt szallas. Mentunk hat tovabb es kiderult, hogy csodalatos utitarsra akadtam: Nick az ut minden apro reszletere figyel, a madarakra, az illatokra, a felhok jatekara, a valtozo szinekre. Ejfel korul ertunk Montroseba, de ott sem volt szallas, hajtottunk hat tovabb. Nick a Blues Brothersbol idezett, valahogy igy: It's 100 miles to Chicago. It's dark and we wear sunglasses. We have tull tank of petrol, half a package of cigarette. And we have a mission to God. Majd berakta a kazettat, amit en is imadok, es vegigenekeltuk az utat. A kocsi magnoja egyebkent hol szol, hol nem. Egy-egy bukkanonal elhallgat, majd orak mulva egy masik bukkanonal megszolal. De most ment. Grand Junctionban vegre akadt egy szoba, ket duplaagy, luxus furdo, uszomedence, isteni.

1993. szeptember 6, hetfo

Reggel csobbanas a medenceben, majd oriasi amerikai reggeli: toast, omlette, narancsle, ahogy illik. Kicsit szomorkas voltam, hogy Denverben elvalunk, de Nicket nem erdekelte a Yellowstone, az o alma a Rocky Mountains. Ahogy kozeledett az elvalas, csak szotlanul ultunk a csendben, amikor egyszercsak beindult a magno a Cars kazettaval: Who's gonna drive me home tonight? E sorszeru jelnek es durcas arcomnak Nick sem tudott ellenallni, jon hat velem Yellowstoneba. Illetve visz engem oda. Majd onnan ter le a Sziklas hegyseg fele, kis kerulo. Gyonyoru tajakon haladtunk, nagyon jo kedvunk volt. Rock Springsben talaltunk egy olcso motelt.

1993. szeptember 7, kedd

Egesz nap kocsikazas Yellowstone fele, gyonyoru tajak, es Nick remek tarsasag. Mar sotet volt, mire Yellowstonehoz erkeztunk, egy to mellett kiszalltunk, alomszep volt. A tavat megvilagitotta a hold, korulotte a hegyek, nagy csend, csak a viz csobogott es gejzirek gozet lattuk a sotetben. Az eg tele csillagokkal, mint kiderult, Nick imadja oket, ismerte mindet. Ultunk a meleg motorhazteton es sorra mutogatta oket, a tejut is tisztan latszott, alomszep volt. West Yellowstone varoskaban persze sehol nem talaltunk olcso szallast, le kellett perkalni 25 dollart fejenkent egy lakalyos kis hazikoert. Node egyszer elunk.

1993. szeptember 8, szerda

Megint jo dontes volt raszanni a penzt meleg kis kuckora, kegyetlenul lehult az ido ejszaka. Reggel csak vacog az ember. Eloszor is atkocogtunk a hostelbe egy olcsobb szobat foglalni ma ejszakara, aztan megceloztuk a Yellowstone parkot. Alig mentunk par kilometert, elokerult a kamera, egymas utan tuntek fel ozikek, szarvasok, bolenyek, stb.

Eloszor a Norris Geyser Basint lattuk, itt a visitor center-nel kozoltek, hogy kb 40 perc mulva kitor az egyik gejzir, arra siettunk hat. Amerre csak neztunk, bugyborekolo, gozolgo kis tocsak, kiszaradt fak, holdbeli taj. A nagy gejzir a megadott idoben ki is tort, ugy 10-12 masodpercig lovellte fel a jo husz meter magas vizoszlopot, az ujjongo turistak nagy oromere. Neha semmit sem lattunk a goztol, de amikor egy kis szello elfujta a vizfelhot, remek volt a latvany. Aztan a Mammoth Hot Springs fele vettuk az iranyt, ami egy teraszos kepzodmeny, majd a helyi Grand Canyont neztuk meg. Vegul a park kedvence, az Old Faithful kovetkezett, ekkora mar besotetedett. Hiaba, eleg nagyok a tavolsagok, a park egytized Magyarorszagnyi teruleten fekszik. Az Old Faithful korul padsor, amin korbe-korbe ucsorogtek a turistak a kitoresre varva, mintha valami szinhazban lennenk, muris volt. Szerencsere mi is lattunk egy kitorest, igaz, hogy messzirol es a sotetben, de azert erdekes volt. A vakuk, mint valami apro villamok izgalmasan vilagitottak meg a goztornyot. Hazafele megalltunk egy kicsit a semmi kozepen csillagokat nezni, gyonyoru volt.

1993. szeptember 9, csutortok

Reggel felhivtam a busztarsasagot, mikor megy a busz Yellowstonebol Salt Lake City fele. Par napja mar megtudtam, hogy reggel kilenc korul indul egy Boremanbol, ami este kilencre er a mormon fovarosba, csak azt nem tudtam, mikor er ide. A Greyhoundos ficko unott hangon kozolte: legkozelebb 1994 tavaszan jon majd busz erre. Az nem lehet, probaltam tiltakozni, hiszen en ezt mar megerdeklodtem es tuti, hogy van busz. Csak volt, felelte, labor dayig, azaz szeptember 6-ig, a turistaszezon vegeig. Utana mar nincs. Visszakullogtam a szalloba, ahol epp bucszuztunk volna Nickkel, es kozoltem a hirt. Szegeny mar beletorodott a sorsaba, hogy az eredetileg egyorasra tervezett stoppolasom kisse hosszura nyult, es mosolyogva ajanlotta fel, hogy akkor elvisz Salt Lake Citybe. Potom egy napi ut. Sotetedes elott erkeztunk, remek kis szobat talaltunk es fejedelmi mexicoi kajat tomtunk magunkba. Kicsit ugyan szomoruan, mert holnap mar tenyleg elvalunk, en nyugat fele megyek San Franciscoba, o meg keletnek, a Sziklas Hegyseg fele.

1993. szeptember 10, pentek

Reggel a mosodaban inditottam a napot, vegre megint tiszta minden ruham, majd felfedeztuk a varost. A mormonok legnagyobb templomaba, a Church of Latter Day Saints epuletebe sajnos csak mormonok lephetnek, igy az nekunk kimaradt. Az egesz teruletrol valami elkepeszto gazdagsag sugarzik, nem csoda, hiszen a mormonok fizetesuk egytizedet az egyhaznak adjak le. Viragos, gondozott park kozepen gazdag muzeum, visitor center, irodak allnak es egy erdekes koncertterem: fabol keszult, egy darab szog nelkul es elkepesztoen jo az akusztikaja. Az idegenvezeto egy ujsagpapirt tepett szet a szinpadon es remekul lehetett ezt hallani a nezoter minden szogleteben. A visitor center minden latogatoja kap egy mormon bibliat ajandekba, gratis, csak a cimet kell megadni, es majd elhozzak a hitteritok. Probaltam elmagyarazni, hogy mindenkinek egyszerubb lesz, ha nekem most a helyszinen odaadjak, messze van az a Magyarorszag, stb, de egy pillanatra sem jottek zavarba, kozoltek, hogy a vilag minden szegleteben vannak hitteritoik, ne izguljak, oda is elhozzak. Egy konyvtarba is eljutottunk, ahol a vilag legnagyobb genealogia gyujtemenye van, rogton le is ultunk csaladfat kutatni. Nem sok remenyt fuztem ugyan a dologhoz, de bepotyogtem a szamitogepbe a csaladi nevemet - semmi valasz. Aztan a mamam csaladi nevet, es lam, maris felsorolt egy csomo embert az 1700-as evekbol. Nofene. Mikrofilmen is lehet keresgelni, ha az embernek van turelme. Delutan aztan elhajtottunk a Salt Lake-hez, szotlanul, szomoruan, kicsit megszoktuk mar egymast, sajnaltuk, hogy elvalunk. Es akkor megint megtortent a csoda, megint bekapcsolt a magno magatol, es megint a Cars kazetta volt benne: Baby, just one more time with you... A sorsnak ugye nem lehet ellenallni. Nick is meghajtotta a fejet a felsobbrendusegek elott es lemondott a Sziklas Hegysegrol. Irany San Francisco! Mivel az jo 15 oras vezetesre van, nem is huztuk az idot, rogton rakanyarodtunk az autopalyara es lenyomtunk harom orat Elko varosaig. Ez mar Nevada, rengeteg a kaszino, magasabb a sor alkoholtartalma, egeszen mas vilag. A mormonok is ide jarnak at kicsit kicsapongani, mi is elvertunk par dollart, node fektelen jokedvunk volt.

1993. szeptember 11, szombat

Egesz nap vezettunk, reggel tiztol este tizig, egy szakaszon meg en is atultem a kormanyhoz. Ha ugye ezt tudtam volna elore, nem vettem volna tiznapos Greyhound berletet, amit vegulis csak ket napig hasznaltam. No sebaj. Az ut nem volt tul erdekes es rettento meleg volt. De sok helyen meg lehetett pihenni a rest area-kon, ahol patyolattiszta mosdo, piknikasztalok, telefon varja a megfaradt utazot. Csak ugy kivancsisagbol megneztem, es ezek a vilagvegi telefonok is mind mukodtek. Elkepeszto. A veszelyre figyelmezteto tablak eleg laza stilusban irodnak, peldaul az uton dolgozo munkasokat a kovetkezo tabla jelezte: Road workers. Give 'em a break.

Utahbol indultunk, Nevedan at Californiaba erkeztunk, ki tudja ezt kovetni. Nick idonkent vigyorogva idezi a szalloigeve lett kerdest: Which state is it? Are we in Utah? Ez meg egy etteremben ragadt rank, Grand Junctionban, ahol a helyi ujsagban volt egy lista az ide erkezo turistak leggyakoribb kerdeseirol. Koztuk volt az ominozus "Is this Utah?" is. Az orainkat is alig gyozzuk atallitani, mindenhol mas az idoszamitas. A radio, mint mindig, hol megszolalt, hol elhallgatott, foleg Queent hallgattunk, kivulrol fujjuk mar az osszes dal szoveget. San Francisco gyonyoruen tarult elenk: egy emelkedorol lattuk meg a varos fenyeit a naplementeben. Hamar megtalaltuk a szallasadonkat, Naomit, akinek Andy adta meg a cimet es aki megengedte, hogy a nappaliban meghuzzuk magunkat a szonyegen.


Next part of USA West Coast trip
Back to the Big Picture Guide Book
Back to my home page


USA nyugati parti korut kovetkezo resze
Vissza a A Nagy Képes Utikönyv oldalra
Vissza a nyitooldalra