Madrid1987. augusztus 23, vasarnap Ket skot fiuval utaztunk, de olyan szornyu akcentusok volt, hogy keptelenseg volt beszelgetni veluk, inkabb aludtunk. Reggel hetkor ertunk a spanyol hatarra, Irunba, itt at kellett szallnunk. Nem nyilvanvalo, hogy a mediterran Spanyolorszagba erkeztunk, mert puloverben vacogtunk ket orat a hataron, mire jott a masik vonat. Este fel hetre ertunk Madridba, ahol kisse tanacstalanul ultunk a palyaudvaron, hol is aludjunk. Kertunk egy szal cigit egy szakallas fazontol, aki egybol fuvet ajanlott fel, igy az elso spanyol akit megismertunk, egy drog-dealer. Szep. Korbetelefonaltunk par szamot, es szerencsenk volt, egy negyven eves itt dolgozo amerikai operaenekes befogadott minket. Meg beszelni is tudunk vele, kesz fonyeremeny. Remek almateat kaptunk, majd alvas. 1987. augusztus 24, hetfo Reggel nyolckor kiosontunk, hazigazdank meg aludt, de a mi talpunk mar viszketett, alig vartuk, hogy korulnezzunk. A Palacio Realnal, a kiralyi palotanal inditottunk, csodalatos epulet. Az idegenvezeto fantasztikus volt, spanyol akcentussal beszelt, eloszor ra se jottunk, hogy angolul. Otvenes no, aki csak tomondatokat tudott, egy szal mosoly nelkul kozolte: "X. kiraly szerette az orakat. Sok orank van. 210 darab. Eleg ora." Vagy peldaul: "Ez egy El Greco kep. Csak egy El Greco kepunk van. Nincs tobb. En nem is szeretem El Grecot. Ha valaki El Grecot akar latni, menjen Toledoba. Ne jojjon ide." Kesobb megtudtunk, Picassot se szereti. De volt, amiert meg o is lelkesedett, valahogy igy: "Ez egy szep szoba. Nekem tetszik." Meg szerencse, hogy volt velem utikonyv, amibol egy kicsit tobb konkretumot is megtudtam. A legjobb az ebedlo volt, ahol a kiralyi par fogadja elokelo vendegeit. A palotanezes utan csaszkaltunk, a Retiro parkban egy padon megettuk a szokasos tartoskenyerbol keszitett szendvicset es vettunk hozza fuget, ilyet ugyem sem ettunk meg. Majd hosszu seta: a parktol a Plaza de Cibellesig, majd tovabb a Gran Via-n a Centrumba, innen irany a Plaza Espana a Cervantes emlekmuvel es sok szep szokokuttal, vegul a Plaza Mayor, egy negyszogletes gyonyoru ter lovasszoborral es sok-sok festovel. Az arkadok alatt legyezoket es mindenfele bovlit arultak, zajlott az elet. 1987. augusztus 25, kedd Az eddigi legvidamabb, legdoldogabb napja az utnak, de kezdjuk az elejen. Delelott szokvanyos turistaprogram, a Prado. Lattunk Greco, Velazques, Bosch, Murillo muveket, legjobban Bosch Gyonyorok Kertje tetszett. Atmentunka Retiro palotaba, ahol Picasso Guernicaja van, majd ki az allomasra, utazunk Toledoba. A vonaton a fulkeben csak ket srac ult rajtunk kivul, egy hihetetlen jokepu brazil fiu, es egy kevesbe helyes, de hasonlokepp aranyos, jopofa ausztral. Utkozben osszehaverkodtunk es negyesben indultunk felfedezni a varost. A fiuk meghivtak minket egy jeghideg, dobozos kolara az allomason, ritka elmeny, mi ugyanis mindig csapvizen elunk. Irto jo fejek voltak, fogtuk az oldalunkat Evaval a sok nevetestol, bohockodtak egesz uton, ontottak a poenokat. A katedralist probaltuk becserkeszni, gondoltuk, egy anyanyelvu kiserovel konnyu dolgunk lesz, de csak fejetlenul koszaltunk a szuk kis utcacskakon. A kis brazilunk viszont ahelyett, hogy az utat kerdezte volna, minden jarokelovel osszehaverkodott, akik mind mondtak, vagy mutattak nekunk valami erdekeset. Egy ficko peldaul elvezetett minket a muhelyebe, ahol a hires toledoi aranyozott kardok, talak, stb keszulnek, nohat ide magunktol az eletbe nem jutottunk volna el. Egy muzeumba is beneztunk, ahol kinzasi eszkozok vannak, mint a londoni Dungeonban. Majd felsetaltunk az Alcazarhoz, fenykepezgettuk egymast, bolondoztunk orak hosszat. Alan, a fekete gondor haju, ragyogo kek szemu brazil vett nekem egy tipikus toledoi fulbevalot, fekete alapon aranydiszites, gyonyoru. Hazafele a vonaton meselt egy csomot magarol, 25 eves, mernoknek tanult, de most egy kis uzeme van, ahol egy haverjaval polokat, zoknikat, stb gyartanak. Rajta is a sajat uzemebol valo cuccok voltak, mutatta a cegjelzesuket. A vonaton is ket perc alatt mindenkivel osszehaverkodott, leginkabb egy kislannyal es egy kisfiuval, nagyokat jatszottak. Madridba erve megbeszeltuk, mindenki hazamegy pihenni es zuhanyozni, de este ujra talalkozunk. Ugy is lett. Az ausztralnak este indult a vonata, igy eloszor ot kisertuk ki a palyaudvarra, elbucsuztunk tole, aztan Alan meghivott minket vacsorazni. Halat ettunk paradicsommartasban es az utolso metro indulasaig rottuk a varos utcait. Alan es en kez a kezben, izgultam is rendesen. Bucsuzaskor kaptam puszit, es nyilvan tobbet is kaphattam volna, de nekem itt volt a hatar. Evaval hazautaztunk, de nem mentunk fel egybol a lakasba, ultunk a haz elotti parkban egy padon, hogy megemesszuk az esemenyeket, hajnalig beszelgettunk. 1987. augusztus 26, szerda Keson keltunk, majd kimentunk az allomasra es elmentunk az El Escorialhoz, epp a szieszta idejere ertunk oda, amikor bezart. Igy hat stoppal tovabbmentunk az Elesettek Volgyebe, ami egy hatalmas park, a hegy tetejen oriasi kokereszttel, amihez siklo visz fel.
A kereszt aljaban a negy evangelista 18 meter magas szobra, a hegyben belul pedig lenyugozo meretu templom. Kofalait oriasi gobelinek diszitik, erdekes egy hely.
Annak ellenere, hogy templomban voltunk, semmi ahitatot nem ereztem, inkabb Franco erejet - o epitette ugyanis az egesz komplexumot. Minden olyan eroteljes, monumentalis volt, aradt belole a konyortelen ero, valahogy a szovjet emlekmuvekre emlekeztetett mindez. Visszastoppoltunk az El Escorialba, es ahogy beleptunk a bazilikaba, megszolalt az orgona, kirazott egybol a hideg. Ez az utazas soran mar sokadszor tortenik igy. Otthon furdes, pakolas, es indultunk a napsutotte tengerpartra. Azaz indultunk volna... A metron beutott a krach, egy ugyes csellel elloptak a kezitaskamat. Benne az utlevel, az Interrail igazolvanyom masodpeldannyal egyutt, a fenykepezogep, minden egyeb irat, a toledoi fulbevalom, stb, stb. Egy ficko kerdezett valamit egy oriasi terkeppel a kezeben, es ahogy egy pillanatra lankadt a figyelmem, az arcomba nyomta a kihajtott terkepet, kikapta a kezembol a taskat, leugrottak, es mar be is csukodot mogottuk az ajto. Mi meg robogtunk tovabb a kovetkezo metroallomasra. Itt persze leszalltunk, a kovetkezo metroval vissza, felmentunk az utcara, de nyilvan mar sehol senki. Eva lent vart az aluljaroban a ket nagy hatizsakra vigyazva en meg rohangaltam a kornyekbeli utcakon, hatha meglatom oket. Arra jott egy rendorauto, probaltam nekik magyarazni mi tortent, de nem tudtak angolul. Ellenben betuszkoltak az autoba, hogy visznek a komisszarhoz. En meg nem tudtam nekik megmondani, hogy ne vigyenek sehova, a baratnom lent van az aluljaroban, es var. Elvittek valahova, ahol szinten nem tudott senki angolul, vissza az autohoz es szirenazva tovabb egy masik rendororsig, nekik ugye gozuk nem volt, mi bajom, csak lattak, hogy nagyon izgatott vagyok. Vegre talaltunk valakit, akinek elmondtam mi tortent, kozolte, o nem tud semmit csinalni, viszlat. Nagy nehezen kikonyorogtem, hogy legalabb vigyenek vissza ahhoz az allomashoz, ahol beszalltam a kocsiba, mert azt sem tudtam, hol hagytam az Evat a hatizsakokkal. Visszavittek. Eleg zaklatott allapotban kullogtunk vissza Sandrahoz, vendeglatonkhoz, aki szerencsere ujra befogadott minket. Next part of the UK-Paris-Madrid tour Back to the Big Picture Guide Book Back to my home page Nagy-Britannia-Párizs-Madrid következo része Vissza a A Nagy Képes Utikönyv oldalra Vissza a nyitooldalra |
