Mandalay

2006. november 30, csütörtök

Fél hatos ébresztő után egész napos vonatozás Mandalaybe. Az út végül egész gyorsan eltelt - elolvastam két könyvet, egy rakás újságot, hallgattam zenét és bámultam a tájat. A vállam kissé ugyan elmacskásodott, hiányzik a masszőröm - hiába, no, ebben a korban már felelőtlenség elindulni orvosi kíséret nélkül.

2006. december 1, péntek

Délelőtt Mingunba kirándultunk, egy félig felépített óriási templomhoz.

1790-ben kezdtek hozzá a 150 méter magasra tervezett templom építéséhez, de több ezer rabszolga munkájával is csak az egyharmada készült el.

Az építést elrendelő király 1819-ben meghalt, ekkor abbamaradtak a munkálatok és a félkész építmény két évtized múlva egy földrengés is megrongálta. Ezzel együtt is fotógén az épület, és nemkülönben a környék. Újabb és újabb remek portrék készülnek, nem győzök betelni az itteni kedves arcokkal és a csodálatos fénnyel.

Holly, a kanadai útitárs kizárólag portrékat fotóz a vadonatúj digitális gépével. Kissé felszaladt a szemöldököm, mikor ma arra panaszkodott, hogy látott néhány focizó szerzetest, de mivel csak pár perce maradt a hajóindulásig, "csak" 40 képet sikerült róluk készítenie. Na, ezért nem szeretem a digitális fotózást.

Délután szabadprogram volt. A többiek még tanácstalanul ácsorogtak a szálloda előterében, amikor én már kész útitervvel alkudtam egy riksás taxira. 5000 kyat-ért (4 dollár) egész délután furikázott a fickó. Először ebédelni mentem, aztán az újjáépített Mandalay palotába. Ez elég szörnyű volt, de az ezután meglátogatott néhány templom már jobban tetszett. Különösen a Shwenandaw pagoda, amely egy gyönyörű, régi eredeti fatemplom, valamint a Kuthodaw, melyet a "világ legnagyobb könyvének" is hívnak 729 márványtáblája révén, melyek mind kis külön hófehér sztúpában állnak. 8 órás műszakot feltételezve, egy ember 450 nap alatt tudná végigolvasni a táblákon megírt könyvet.

2006. december 2, szombat

A mai napra kocsit béreltem angolul tudó sofőrrel, szabadprogram volt ugyanis és kinéztem néhány városon kívüli látnivalót. Először megálltunk a város déli részén levő Mahamuni Paya-nál, Mandalay legfontosabb templománál, ahol egy 4 méter magas, több száz éves Buddha szobor áll, melyet több centiméter vastagon borítanak a rá ragasztott aranylapocskák (ezeket a hívek vásárolják és tapasztják a szoborhoz).

Innen egy régi fővárosba, Amapurába mentünk, mely a világ leghosszabb, 1.2 km hosszú tikfahídjáról nevezetes. Csodálatos volt a fény, úgyhogy ellőttem egy egész tekercs filmet, ahogy átsétáltam a túlparton levő faluba és vissza.

Majd a közeli kolostorba mentünk, ahol fél 11-kor ebédelnek a szerzetesek és ez az esemény amolyan turista-látványossággá nőtte ki magát. Rettenetes volt, ahogy a szótlanul étkező kis szerzetes gyerekeket több tucat turista fotózta, persze villogó vakukkal.

A következő megálló Inwa (Ava) volt. Csak a folyópartig tudott vinni az autó, innen csónakkal kellett átkelni a túlpartra, ahol lovas-szekerek vártak az utazókra. Én is kibéreltem egyet, csak ezzel lehet megközelíteni a sziget látnivalóit. A legérdekesebb egy eredeti állapotban levő ősi fatemplom, így ide vitettem magam. Az 1834-ben épült templomot 267 faoszlop tartja, melyek közül a legnagyobb 18 méter magas és 2.7 méter átmérőjű. Szerencsére rajtam kívül csak két srác volt az egész komplexumban, így fantasztikus csend és nyugalom fogadott. A templom egyik sarkában iskolát rendeztek be, itt olvastak a kis nebulók.

Még jó néhány érdekes helyre elmehettem volna, de rettentő allergiás lettem a lovakra, így inkább visszavitettem magam a folyóhoz, elég volt ennyi.

A városba visszatérve még elvitettem magam egy étterembe és isteni vacsorát ettem a Ko's Kitchen-ben. Este áramkimaradás volt, ez elég gyakori az országban. Olyan természetesen vágom már este zsebre a zseblámpát, mint otthon a mobilt. Apropó, mobil. Nincs vétel az egész országban, úgyhogy csak vezetékes telefonon tudtam hazaszólni, aminek elég borsos ára van (egy perc 6 dollár). De szerencsére van internet, így azzal megoldom a hazai tudósításokat.


Next part of Burma
Back to the Big Picture Guide Book
Back to the frontpage


Burma következő része
Vissza a A Nagy Képes Útikönyv oldalra
Vissza a nyitóoldalra