Gyönyörű gyarmati városok: Cienfuegos és Trinidad2001. december 31, hétfő Ma is zuhogó esőre ébredtünk, jól nézünk ki. Ma a Disznó-öböl lett volna a program, de az ottani szállót elmosta a novemberi hurrikán. Amikor itt járt Michelle, többszázezer embert kellett kitelepíteni és a fél ország romba dőlt, fantasztikus eredmény, hogy ilyen pusztítás során csak öt ember halt meg. Fidel a helyszínről irányította a mentést, mint mindig, szeret a tömegben mutatkozni. Egy Trinidad közeli kis faluba, Yaguanaboban van a szállásunk, itt köszönt ránk az új év. Az úton rengeteg stoppost láttunk, ami Kubában egy teljesen hétköznapi közlekedési forma. Tömegközlekedés csak a nagyvárosok között van, és az is rendkívül ritkán. Az emberek tucatjával ácsorognak az út szélén és az arra haladó autók szedik fel őket. Az állami járművek kötelezve vannak stopposok felvételére. Ha egy útszéli ellenőr üres férőhelyű állami autót lát, mely nem áll meg a stopposoknak, büntetést róhat ki a sofőrre. A kubai utak másik sajátossága, hogy egyáltalán nincsenek eligazító táblák. Volt olyan útkereszteződés, ahol három irányba is elágazott az út, de sehol egy felirat, hogy mi merre vezet. A legnagyobb autóutak mellett sincs egy árva felirat sem, így a legjobb iránytűvel indulni útnak. No és az is feltűnő, hogy sehol egy Coca-Cola reklám (naná, az embargó miatt). Ez a 45. ország, ahol jártam, de az első Coca-Cola feliratok nélkül. Maga az ital is hiánycikk, bár jobb éttermekben azért hozzá lehet jutni, Mexikóból jut be kerülő utakon. Egy helyes kis városkában, Cienfuegosban álltunk meg ebédelni. Az állami éttermek kínálata meglehetősen egyhangú: sajtos szendvics, sonkás szendvics, sült csirke vagy sült sertés rizzsel. A városkát a franciák alapították 1819-ben, a látnivalók nagy része a Jose Marti parkban van.
Először is a régi színházat néztük meg (Teatro Tomás Terry), amit 1887-ben építettek és még az eredeti széksorok vannak benne. Ugyan nem vetekszik a plaza-mozik kényelmével, de szemet gyönyörködtető látvány. A 950 férőhelyes színház 1895-ben egy Aida előadással nyitott és a következő évtizedekben több híres zenekar és énekes, pl. Enrico Caruso is megfordult itt. Kora este érkeztünk meg Yaguanaboba, ami egy aprócska tengerparti település. Én ugyan szívesebben szilvesztereztem volna egy nagyváros főterén, de alkalmazkodni kell a csoport programjához. Nem is volt nagy dínom-dánom, csak vacsoráztunk egy jót, meg táncolgattunk egy keveset. Érdekes, hogy éjfélkor itt is meghallgatják a himnuszt, nem is tudtam, hogy rajtunk kívül ez más országban is előfordul, még soha nem láttam. No és volt malacsült is éjfélkor, ettem belőle, mert a helyiek szerint ez majd szerencsét hoz. 2002. január 1, kedd Új esztendő és kubai forradalom 43. születésnapja. Országszerte óriásplakátok köszöntik az eseményt. Mi egy elragadó régi városba, Trinidadba érkeztünk.
Macskaköves utcák, színes házfalak, gyönyörű, gyarmati időkből itt maradt otthonok.
Az egyik házba be is néztünk: a régi, több évtizedes faragott keményfa bútorok között érdekes színfolt volt a szintén antik Krím márkájú szovjet TV. A 75 éves tulajdonos a 4. generáció ebben a házban, büszkén vezetett minket körbe.
Aztán elsétáltunk a főtéren álló templomhoz. Kubában soha nem volt tiltva a vallás, mindenki nyugodtan járhat templomba. Az ország főleg katolikus vallású, de ez sokakban keveredik a helyi régi hittel. Hirtelen eleredt az eső, de szerencsére épp ebédidő volt, így egy étterembe menekültünk. Mire végeztünk, újra ragyogott a nap, és remek színek adódtak a fotósnak. Az egyik ház előtt három tündéri kislány játszott, lefényképeztem őket.
Az anyukájuk mondott valamit, féltem, hogy haragszik, vagy pénzt kér, de nem: megköszönte és azt kérdezte, mivel kínálhat meg. Választ nem várva már hozta is a rumot és jéghideg sört. Én meg odaadtam a nálam lévő szappanokat (ezeket mindig összegyűjtjük a hotelben, mert hiánycikk és mindig kéregetik a helyiek), meg a filctollkészletet (amit otthonról hoztam gyerekeknek ajándékba), örültek neki. No meg felírtam a címüket, majd küldök a fotókból. Mindig sóhajtok egy nagyot, hogy jó lenne egy polaroid gép, hogy örülnének itt az instant fotónak, de így is olyan nehéz a fotóstáska, azt már tényleg nem bírnám cipelni. De mindig megtartom a szavam, aki kér, annak küldök fotót utólag. Vacsora előtt a szállóban welcome koktél, ez itt nagy divat, kapunk mindenhol, ez általában mojito vagy Cuba Libre (rum, kóla). Aztán indulás suttyomban vacsorázni. Kubában háromféle étterem van: a rendkívül lassú és szegényes választékú állami, az adót fizető hivatalos magánétterem (itt csak 13 férőhely lehet, és csak meghatározott ételeket szolgálhat fel), no meg a teljesen illegális. Ez utóbbi egyikébe mentünk ma este, természetesen nincs is a házon felirat, csak tudtuk, hogy melyik utca hányadik házának az ablakán kell bekopogtatni. A tulajdonos a hátsó kertbe vezetett minket, ahol néhány asztal állt és megkezdődött a lakoma: óriási tálakon hozták a fantasztikus homárokat és rákocskákat, valami egészen isteni volt, én ilyen finom tengeri vacsorát még életemben nem ettem. Fantasztikus mennyiségű tengeri herkentyűt hordtak elénk, nem is tudtunk megbirkózni vele. Ezt természetesen már délben megrendeltük, hiszen a magánéttermesek nem tartanak állandóan otthon friss húsokat és halakat, hátha beesik egy vendég. Az angol idegenvezetőnk hallott erről a házról, délben átsétált a rendelést leadni, a tulaj kiment a piacra megvenni a hozzávalókat, így készült el a friss vacsoránk. Az illegális étteremben volt alkalmunk illegális szivarvásárlásra is. Egy doboz (25 db) Cohiba Esplendidos szivar, amit Castro is szívott, az állami üzletekben minimum száz, de van, ahol 300 dollár, itt viszont 40-ért hozzájutottam. A hivatalos boltnak ugyan megvan az az előnye, hogy ott biztos a minőség, no meg az embert számlát kap, amivel korlátlan mennyiség kivihető, míg számla nélkül csak 50 db. Nekem viszont elég lesz ez az egy doboz, és ha nem kifogástalan a minőség, az sem olyan nagy baj, inkább csak dísznek lesz. Vacsora után elmentünk még a főtérre megnézni az éjszakai életet, de elég rossz zenekar játszott, így átmentünk a Casa de la Trova-ba. Ilyen kultúrházféleség minden városban van, szó szerinti fordításban ez a Balladák háza, itt szinte egész nap játszanak a zenekarok és este megtelik az udvar helyiekkel no meg turistákkal. Itt sokkal kellemesebb zene szólt, így kedvenc mojito koktélunkat kortyolgatva ezt hallgattuk egy darabig. Next part of Cuba Back to the Big Picture Guide Book Back to the frontpage Kuba következő része Vissza a A Nagy Képes Útikönyv oldalra Vissza a nyitóoldalra |
