A nyugati sivatag2004. szeptember 20, hétfő Fél hatkor ébresztő, reggeli, indulás. Három dzsipbe oszlottunk el, ugyanis négynapos sivatagi túra következett. Én a barátaimmal és egy szimpatikus ausztrál párral kerültem egy kocsiba, a beduin sofőrön kívül még az idegenvezető utazott velünk, így elég optimális volt a csapat. Ma, az első napon 550 km-t nyomtunk le. Időnként jó így utazni mindenféle híres látnivaló megtekintése nélkül is, amikor csak maga az utazás az élmény - ahogy szaladnak a kilométerek. Ezért vágyom még mindig az USA átszelésére, egy jó kis régi amcsi kocsival, annak ellenére, hogy a híres látnivalók zömét már megnéztem. De jó lenne csak úgy élvezni a kocsikázást, a moteleket és az útmenti étteremeket... De vissza Egyiptomba. A csapattal egy fegyveres kísérő is utazik, ez még egyelőre furcsa. Mivel állandóan mutogatja a fegyverét, csak Pistol Pete-nek hívjuk. A négy nap során a beduin kísérőink készítik a napi háromszori étkezést és a csillagos ég alatt alszunk majd. Az első ebéd bíztató kezdés volt, pitába tömködtünk salátát, falafelt, tonhalat. A kezdeti fekete sivatagot, melyet a bazalt festett ilyen gyászos színűre, hamarosan a fehér sivatag váltotta fel. Itt a szél furcsábbnál furcsább alakzatokat formált a kőből - némelyik állatokra emlékeztetett.
Ezen a szürrealisztikus tájon táboroztunk le és a kísérőink remek vacsorát készítettek. A napközben halványrózsaszínűen fénylő kövek a naplementében vörösen izzottak, majd a holdfényben ezüstösen csillogtak, nem lehetett megunni a látványt. Ilyen tájon kár is lenne a sátor, csak hálózsákban tértünk nyugovóra. Az MD lejátszóba betettem Wim Mertens zenéjét, amit egy hasonlóan csodálatos tájon, az amerikai Monument Valley-ben mutatott meg valaki. Azt a pillanatot soha nem felejtem el - épp csak pirkadt, amikor a sofőrünk teljes hangerőre kapcsolta a busz magnójában ezt a zenét és ahogy kinyitottam a szemem, hihetetlen napfelkeltét láttam. Most újra hallgatva ugyanazokat a számokat, ismét elöntött a jóleső érzés, milyen csodálatos dolog is az utazás. 2004. szeptember 21, kedd Bár féltem az éjszakai lehűléstől, szerencsére nem fáztam. Pont jókor jöttünk- pár hete nappal még elviselhetetlen volt a hőség, de pár hét múlva meg már nagyon hűvös lesz az éjszaka. Megreggeliztünk, összepakoltunk és indulás tovább. A környéken jópár hasonló csapatot láttunk táborozni, népszerű a Kairóból induló kétnapos kirándulás - de mi szerencsére továbbutazunk, így egyre kevesebb turistát látunk majd.
Késő délután érkeztünk meg Al Qasr középkori városához, amely ma már csak egy szellemváros, régi kétszintes vályogházakkal, szűk utcácskákkal.
Megnéztük az egykori olivaprést és a malmot, valamint a bíróságot is. A házak a 15. századból valók, de a minaret még régebbi, 12. századi. Továbbutaztunk, majd este megérkeztünk Dakhla oázisba, ahol a Beduin Camp-ben lakunk. Ma kétágyas kis nádkunyhókban alszunk majd, de nem bántuk a luxust, legalább le tudunk itt zuhanyozni. Kairóban egy kövér és barátságtalan ausztrál volt a szobatársam, itt meg egy amerikaival kerültem össze, aki folyamatosan beszél. Egyáltalán nem zavarja, hogy én nem válaszolok, magában is eltársalog és jókat nevet a saját viccein. Ráadásul az a notórius pakolós fajta, akitől a falra mászok - órákig képes zörögni a nylonzacskókkal. Én ezt soha nem értettem, miért pakolnak egyesek minden nap órákig, nekem ez reggel-este max 5 perc. Remek vacsorát kaptunk, aztán a beduin csapat nekiállt zenélni, dobolni, táncolni, jó kis mulatságot rendeztek. 2004. szeptember 22, szerda Borzasztó rosszul aludtam- rém fülledt volt a levegő a kunyhóban és össze-vissza csipkedtek valami apró bogárkák. Nem szúnyog, mert azt nem láttam, hanem valami apró láthatatlan bogár, mintha egész éjjel gombostűvel szúrkáltak volna. Az új szobatárs már fél héttől nekiállt pakolni, pedig csak 8-kor volt reggeli és 9-kor indulás. Rögtön a remek reggeli után kiautóztunk a homokdűnék közé és fel-le hajtottunk az óriási dombokon, mint valami hullámvasúton. Aztán kiszálltunk a kocsikból és óriási versenyfutás volt a legnagyobb dűne tetejére. Eleinte mindenki nagy elánnal indult a távnak, de hamarosan csigatempóra váltottak, nagyon nehéz homokdűnén felfele kapaszkodni.
Én kis kényelmesen lent maradtam a remek fotók kedvéért. Miután mindenki tetőtől talpig csupa homok lett, egy forróvizes forráshoz hajtottunk. Itt először önkéntes alapon ugráltunk a vízbe, majd aki nem jött, beledobáltuk. Visszatértünk a kempingbe, zuhanyozni és ebédelni, majd indultunk tovább. Szerencsére újra a szabadban alszunk, nekem az sokkal jobban bejött, mint a kunyhók Lehet, hogy előző életemben beduin voltam? A szálláshelyre a többiek tevével indultak neki, de én az allergiám miatt inkább az egyik dzsippel mentem. A Great Escarpment mellett táborozotunk le, csodálatos sziklás, homokos vidéken.
Sam vacsora után rengeteget mesélt az iszlám szokásokról, főleg persze a házasság, szerelem témakörre voltunk kíváncsiak, zavarba is hoztunk szegényt néhány sikamlósabb kérdéssel. Teljesen sokkolóan nézek ki, mivel tegnap este a nádkunyhóban valami összecsipkedett és telis-tele vagyok apró vörös pöttyökkel. 2004. szeptember 23, csütörtök Reggel visszahajtottunk a kempingbe egy zuhany erejéig, aztán Al Bagawat felé vettük az irányt. Itt megnéztük a 4-6. sz.-i keresztény temetőt, sok-sok vályogtéglából épült kupolás sírt. Néhány kápolnában még megvan az eredeti falfestményt is, bibliai képekkel.
Ebéd után a Hibis templomot néztük meg, melyet I. Dareiosz perzsa császár épített az i.e. 6. században - ez az egyetlen fennmaradt perzsa templom az országban. Aztán jópár óra az úton, kedvenc zenéimmel szórakoztattam magam. Még jó, hogy hoztam egy plusz fülhallgatót, így a barátnőm is élvezhette a válogatást. Utolsó éjszakánkat óriási homokdűnék között töltjük. Csodálatos langyos este van, az ég teleszórva csillagokkal. Jól kifáradtunk, mert vacsora után fogócskáztunk a bokáig érő homokban - jó kis mulatság volt. Next part of Egypt Back to the Big Picture Guide Book Back to the frontpage Egyiptom következő része Vissza a A Nagy Képes Útikönyv oldalra Vissza a nyitóoldalra |
