Az épületek zöme Krisztus előtt 1570-1090 között épült, hogy aztán jó ezer évig a homok alá temetve várja, hogy a 19. sz. közepén felfedezzék. A legcsodálatosabb rész a nagy hüposztül csarnok, ahol 6000 m2-en 134 kinyílt, illetve bimbózó papiruszvirágban végződő óriási oszlop áll. Eredetileg ezek színesek voltak, de még így, kopottan is fantasztikus látvány az oszloperdő. Jól kifáradtunk, mire bejártuk a 1.5 x 0.8 km2-es területet, így este hamar alvás volt.

2004. szeptember 25, szombat

Ma sem volt sokáig alvás, fél hatkor keltünk, mert még a nagy hőség beállta előtt átmentünk a folyó túlpartján található királyi sírokhoz. A belépő három sír megtekintésére szól, szabadon választva. A helyi vezetőnk segített, hogy mely sírok a leglátványosabbak, az ő tanácsára IV. Ramszesz, VI. Ramszesz és Tawosret királyok sírjait néztük meg. Hát leesett az állam. Hihetetlen, hogy milyen jó állapotban fennmaradtak ezek a több ezer éves festmények. Mitológiai jeleneteket, illetve a fáraók életét illusztráló képeket láttunk, alig tudtam betelni velük.

A csoport ezután visszament a szállodába kiélvezni a csodálatos úszómedencét, de mi a keményebb fából faragott utazók, Helen, Anthony és én persze még maradtunk. A völgy a királysírokon túlmenően rengeteg látnivalót kínál, vétek kihagyni őket.

Sam segített kialkudni kedvező árat egy taxira, ami pár óra alatt körbevitt minket az általunk kiválasztott útvonalon. Először a Deir al-Bahri templomot néztük meg, azaz Hatsepszut templomát. Fantasztikus látvány a sziklafalba vágott templom, méltóságteljes lépcsősorral.

Aztán a nemesek sírjai közül választottunk ki kettőt, Menna és Nakht síremlékeit. Errefelé egy árva turista nem járt és semmi nem fog kitáblázva sem, úgy kellett a parkolótól helyi gyerkőcök segítségével eligazodni. Bár a nemesi sírok a királyiaknál jóval kisebbek, nem kevésbé látványosak - a felfestmények itt talán még élénkebbek. Különlegességük az is, hogy ezek nem mitológiai jeleneteket, hanem hétköznapi eseményeket ábrázolnak, halászatot, vadászatot, ünnepeket. Ezután a közeli Ramesszeumnál álltunk meg, ahol szinte teljes nihil fogadott. Soha nem gondoltam volna, hogy főszezonban, Egyiptomban kihalt templomokat találunk majd, de a turistahordák adott útvonalon járnak és ahova ők nem mennek, ott szinte egyedül lehet az ember. Ezután újabb sírok következtek, a munkásoké. Sennedjem és Inherka a fáraók sírjain is dolgoztak, de a sajátjukat is hasonló igényességgel festették ki. Bár ezek igencsak apró termek, egyszerre maximum 3-4 ember mehetett le, a falfestmények itt is lenyűgözőek voltak. Végül a Medinat Habu templomot néztük meg, III. Ramszesz halotti templomát, melyet méreteiben csak a karnaki múl felül, mégsem látogatja szinte a madár sem.

Mi is úgy ébresztettük fel az árnyékban szundikáló őrt...Hazafele egy gyors fotó a memnoni kolosszusokról, aztán visszahajóztunk a Nílus keleti partjára.

Megérdemelt ebéd, aztán kis pihenés. Utolsó erőmmel még meglátogattam a kicsi, de gazdag luxori múzeumot, ahol sok érdekes leletet állítottak ki a királyi sírokból. A barátaimmal egy kerthelységben vacsoráztunk, de a rengeteg ott kóborló macska hamar hazaűzött minket.

2004. szeptember 26, vasárnap

Ma újra hajnali ébresztő, majd irány a legdélebbi város, Asszuán. Luxorból Asszuánba csak konvojjal lehet utazni, melyet fegyveres őrök kísérnek. Ezt még a 90-es évek végén vezették be, az 1997-es luxori terrortámadás után, melyben 69, főleg német turista vesztette életét. Ez évekre visszavezette Egyiptom turizmusát, de a bevezetett biztonsági intézkedések miatt ma már újra sokan jönnek. Ezzel együtt szokatlan és nyugtalanító érzés, hogy a szállodákba, múzeumokba csak sípoló kapukon át lehet bejutni, hogy fegyveres őrök cirkálnak a piramisok között és hogy bizonyos helyekre - főleg délen - csak konvojjal lehet utazni.

10 körül érkeztünk meg, a nap hátralévő része szabad volt, de Helenékkel már útközben kigondoltuk a napitervet. Sam már meg sem lepődött, mikor megkértük, alkudjon meg nekünk egy taxissal. Először az asszuáni gáthoz mentünk melyet 1898-1902 között az angolok építettek és elkészültekor a legnagyobb volt a világon. Szépnek ugyan nem nevezném, de ha már erre járt az ember, csak megnézte. Innen a Kalabsha templomhoz mentünk, melyhez először át kellett kelni a nasszeri tavon, de volt jópár csónakos, akik közül megalkudtunk az egyikkel. A templomot 50 km távolból költöztették ide, amikor a gátépítés miatt kialakított nasszeri tó elöntötte korábbi helyét. A templom építése még i.e. 30-ban kezdődött és a i.sz. 14 században fejeződött be, Augusztusz császár uralma alatt. A pompás templomban most is egyedül voltunk, csak egy helyi vezető csapódott mellénk, aki egy közeli földalatti termet is mutatott, nagyszerű domborművekkel.

Ezután vissza a partra, kis kocsizás, majd újra alku a csónakosokkal, mert a Philae templomhoz is csak így lehet eljutni. Az Ízisznek szentelt templom évezredekig vonzotta a turistákat, de a gátépítés során szintén veszélybe került, így ez is új helyet kapott. Az óriási építményt darabokra szedték és 1972-1980 között 20 méterrel magasabbra emelték a közeli Agilika szigeten, melyet előzőleg a korábbi Philae sziget mintájára átalakítottak. Itt már akadtak turistacsoportok, de ez sem vont le sokat a templom szépségéből.

Következő úticélunk a befejezetlen obeliszk volt. A 42 méter hosszű kőtömbnek már három oldalát megfaragták, amikor megrepedt, így nem választották el az anyasziklától. Ha felállították volna, a maga 1200 tonnájával ma ez lenne a legnagyobb a világon, de így csak tanpéldaként szolgál arra, hogyan is készültek ezek az obeliszkek A közelben vetettünk egy pillantást a Fatimida temető 8-12 sz-i vályogsírjaira, majd visszatértünk a városba.Kis heverészés a szálloda úszómedencéje mellett, aztán már indulhattnk is vacsorázni. Utána még bevetettük magunkat a bazárba, mert Sam a lelkünkre kötötte, hogy mindenki vegyen helyi népviseletet, egy földig érő ingszerű ruhát (galabiyya), mivel a közelgő vitorlázásunk egyik estéjén galabiyya-buli lesz.

2004. szeptember 27, hétfő

Ma sem volt sok alvás, fél négykor ébresztő, mert négykor indult a konvoj Abu Szimbel felé. Ide is csak konvojjal lehet jönni és érdemes elcsípni a reggeli indulást. Elvileg repülővel gyorsabb lenne, de nem kaptunk helyet, így maradt a háromórás buszozás. Abu Szimbel templomát II. Ramszesz építtette i.e. 13. században. Hogy hatalmát megfelelően hírdesse, négy óriási (20 méter magas) oszlopot faragtatott magáról a hegyoldalba, így az utazókat az ő óriási képmása fogadta. A templomot úgy faragták a hatalmas sziklafalba, hogy a nap évente kétszer süt be a legbelső szentélybe, megvilágítva II. Ramszesz és felesége szobrát: a fáraó születésnapján és megkoronozásának évfordulóján.

Az 1960-as években ez a templom is veszélybe került, így az UNESCO által 1960-1980 között szervezett kampányának legnagyobb hadműveletét hajtották itt végre. A templomok átköltöztetéséhez 50 ország küldött szakértőket, valamint anyagi segítséget. A nasszeri tó kialakításakor veszélybe került leletek közül minden mozdíthatót múzeumokba vittek és 14 templomot költöztettek el. Közülük négyet a szakérő országok kaptak, pl. Dendúr templomát a new yorki Metropolitan múzeumban láttam. A maradék tizet - pl. Abu Szimbel, Philae és Kalabsha - a környéken építették újra. A legnagyobb munka az Abu Szimbeli templommal volt, melyet 1041, egyenként 30 tonnás darabra vágtak - csak ez a művelet két évig tartott. Ezután kialakítottak az eredetivel szinte pontosan megegyező hegyet, 210 méterrel hátrébb és 61 méterrel magasabban az eredetitől. Ebben újra összerakták a templomot, a megfelelő irányban. Az egészbe annyi kis hiba csúszott, hogy most a felkelő nap egy nappal az eredetileg kívánt időponttól eltérően süt be a szentélybe... Az 1964-1968 között tartott nagyszabású akció 40 millió dollárba került, melynek részleteit az egyiptomi kormány a mai napig fizeti (részben a vízumdíjakból).

Visszabuszoztunk Asszuánba, jóleső zuhany, aztán kora délután indult az újabb kaland, a vitorlázás. Két hajóval (felucca) utazunk, egy kisebbel (5 személyes) és egy nagyobbal (10 személyes), Helenékkel persze rögtön a kisebbe szálltunk be, az nyugodtabb. Hamar kiderült az is, hogy a kisebb nem sokkal kisebb a nagynál, így jóval kényelmesebben tudunk heverészni a fedélzeten. Két ausztrál csajszi jött még velünk, a csoport két legidősebb tagja, börtönőrök (és barátnők). A sok kis éretlenke a másik hajón volt, így egyértelmű lett, hogy az a party-boat, míg a mienk a chill-out. Kétfős núbiai személyzetünk kezeli a vitorlát és ők készítették az ötórai teát (!), de vacsorázni a másik hajóra szálltunk át. Vacsora után hamar megtanultunk, milyen kiszolgáltatottak is vagyunk a széljárásnak (nincs a hajókon motor), mivel nem tudtunk a saját hajónk mellé sodrodni, de végül csak sikerült. Mivel mosdó sincs, hasonlóan gondot jelent, ha valakire épp a folyó közepén jön rá a szükség és mondjuk teljes szélcsend van. Akkor bizony várni kell...

Next part of Egypt
Back to the Big Picture Guide Book
Back to the frontpage