A Királyok Völgye

2004. szeptember 24, péntek

Hajnali ötkör keltünk, hogy mihamarabb Luxorba érjünk és több időnk legyen ott nézelődni. Elég fura volt holdfényben pakolni, reggelizni, jó álmosak voltunk, de így legalább már délelőtt 10-kor bent voltunk a városban. Zuhany, mosás, és kis pihi a légkondis szobában, aztán  közös ebéd a csoporttal a folyóparton. Remek muszakát ettem, sok-sok padlizsánnal. Délután kimentünk a karnaki templomhoz, ahol egy helyi idegenvezető vitt minket körbe. Egy-egy érdekesebb szobort a csoport minden tagja le akart fényképezni, ugyanabból a szögből és rém lassú digitális kamerákkal, így Helenék és én hamar rájöttünk, hogy ha a csoport tempójával haladunk, nem fogjuk zárásig bejárni az egész komplexumot és gyorsan leléptünk. Inkább az útikönyvre hagyatkozva fedeztük fel a templomot, ami egészen egyedülálló.

Az épületek zöme Krisztus előtt 1570-1090 között épült, hogy aztán jó ezer évig a homok alá temetve várja, hogy a 19. sz. közepén felfedezzék. A legcsodálatosabb rész a nagy hüposztül csarnok, ahol 6000 m2-en 134 kinyílt, illetve bimbózó papiruszvirágban végződő óriási oszlop áll. Eredetileg ezek színesek voltak, de még így, kopottan is fantasztikus látvány az oszloperdő. Jól kifáradtunk, mire bejártuk a 1.5 x 0.8 km2-es területet, így este hamar alvás volt.

2004. szeptember 25, szombat

Ma sem volt sokáig alvás, fél hatkor keltünk, mert még a nagy hőség beállta előtt átmentünk a folyó túlpartján található királyi sírokhoz. A belépő három sír megtekintésére szól, szabadon választva. A helyi vezetőnk segített, hogy mely sírok a leglátványosabbak, az ő tanácsára IV. Ramszesz, VI. Ramszesz és Tawosret királyok sírjait néztük meg. Hát leesett az állam. Hihetetlen, hogy milyen jó állapotban fennmaradtak ezek a több ezer éves festmények. Mitológiai jeleneteket, illetve a fáraók életét illusztráló képeket láttunk, alig tudtam betelni velük.

A csoport ezután visszament a szállodába kiélvezni a csodálatos úszómedencét, de mi a keményebb fából faragott utazók, Helen, Anthony és én persze még maradtunk. A völgy a királysírokon túlmenően rengeteg látnivalót kínál, vétek kihagyni őket.

Sam segített kialkudni kedvező árat egy taxira, ami pár óra alatt körbevitt minket az általunk kiválasztott útvonalon. Először a Deir al-Bahri templomot néztük meg, azaz Hatsepszut templomát. Fantasztikus látvány a sziklafalba vágott templom, méltóságteljes lépcsősorral.

Aztán a nemesek sírjai közül választottunk ki kettőt, Menna és Nakht síremlékeit. Errefelé egy árva turista nem járt és semmi nem fog kitáblázva sem, úgy kellett a parkolótól helyi gyerkőcök segítségével eligazodni. Bár a nemesi sírok a királyiaknál jóval kisebbek, nem kevésbé látványosak - a felfestmények itt talán még élénkebbek. Különlegességük az is, hogy ezek nem mitológiai jeleneteket, hanem hétköznapi eseményeket ábrázolnak, halászatot, vadászatot, ünnepeket. Ezután a közeli Ramesszeumnál álltunk meg, ahol szinte teljes nihil fogadott. Soha nem gondoltam volna, hogy főszezonban, Egyiptomban kihalt templomokat találunk majd, de a turistahordák adott útvonalon járnak és ahova ők nem mennek, ott szinte egyedül lehet az ember. Ezután újabb sírok következtek, a munkásoké. Sennedjem és Inherka a fáraók sírjain is dolgoztak, de a sajátjukat is hasonló igényességgel festették ki. Bár ezek igencsak apró termek, egyszerre maximum 3-4 ember mehetett le, a falfestmények itt is lenyűgözőek voltak. Végül a Medinat Habu templomot néztük meg, III. Ramszesz halotti templomát, melyet méreteiben csak a karnaki múl felül, mégsem látogatja szinte a madár sem.

Mi is úgy ébresztettük fel az árnyékban szundikáló őrt...Hazafele egy gyors fotó a memnoni kolosszusokról, aztán visszahajóztunk a Nílus keleti partjára.

Megérdemelt ebéd, aztán kis pihenés. Utolsó erőmmel még meglátogattam a kicsi, de gazdag luxori múzeumot, ahol sok érdekes leletet állítottak ki a királyi sírokból. A barátaimmal egy kerthelységben vacsoráztunk, de a rengeteg ott kóborló macska hamar hazaűzött minket.

2004. szeptember 26, vasárnap

Ma újra hajnali ébresztő, majd irány a legdélebbi város, Asszuán. Luxorból Asszuánba csak konvojjal lehet utazni, melyet fegyveres őrök kísérnek. Ezt még a 90-es évek végén vezették be, az 1997-es luxori terrortámadás után, melyben 69, főleg német turista vesztette életét. Ez évekre visszavezette Egyiptom turizmusát, de a bevezetett biztonsági intézkedések miatt ma már újra sokan jönnek. Ezzel együtt szokatlan és nyugtalanító érzés, hogy a szállodákba, múzeumokba csak sípoló kapukon át lehet bejutni, hogy fegyveres őrök cirkálnak a piramisok között és hogy bizonyos helyekre - főleg délen - csak konvojjal lehet utazni.

10 körül érkeztünk meg, a nap hátralévő része szabad volt, de Helenékkel már útközben kigondoltuk a napitervet. Sam már meg sem lepődött, mikor megkértük, alkudjon meg nekünk egy taxissal. Először az asszuáni gáthoz mentünk melyet 1898-1902 között az angolok építettek és elkészültekor a legnagyobb volt a világon. Szépnek ugyan nem nevezném, de ha már erre járt az ember, csak megnézte. Innen a Kalabsha templomhoz mentünk, melyhez először át kellett kelni a nasszeri tavon, de volt jópár csónakos, akik közül megalkudtunk az egyikkel. A templomot 50 km távolból költöztették ide, amikor a gátépítés miatt kialakított nasszeri tó elöntötte korábbi helyét. A templom építése még i.e. 30-ban kezdődött és a i.sz. 14 században fejeződött be, Augusztusz császár uralma alatt. A pompás templomban most is egyedül voltunk, csak egy helyi vezető csapódott mellénk, aki egy közeli földalatti termet is mutatott, nagyszerű domborművekkel.

Ezután vissza a partra, kis kocsizás, majd újra alku a csónakosokkal, mert a Philae templomhoz is csak így lehet eljutni. Az Ízisznek szentelt templom évezredekig vonzotta a turistákat, de a gátépítés során szintén veszélybe került, így ez is új helyet kapott. Az óriási építményt darabokra szedték és 1972-1980 között 20 méterrel magasabbra emelték a közeli Agilika szigeten, melyet előzőleg a korábbi Philae sziget mintájára átalakítottak. Itt már akadtak turistacsoportok, de ez sem vont le sokat a templom szépségéből.

Következő úticélunk a befejezetlen obeliszk volt. A 42 méter hosszű kőtömbnek már három oldalát megfaragták, amikor megrepedt, így nem választották el az anyasziklától. Ha felállították volna, a maga 1200 tonnájával ma ez lenne a legnagyobb a világon, de így csak tanpéldaként szolgál arra, hogyan is készültek ezek az obeliszkek A közelben vetettünk egy pillantást a Fatimida temető 8-12 sz-i vályogsírjaira, majd visszatértünk a városba.Kis heverészés a szálloda úszómedencéje mellett, aztán már indulhattnk is vacsorázni. Utána még bevetettük magunkat a bazárba, mert Sam a lelkünkre kötötte, hogy mindenki vegyen helyi népviseletet, egy földig érő ingszerű ruhát (galabiyya), mivel a közelgő vitorlázásunk egyik estéjén galabiyya-buli lesz.

2004. szeptember 27, hétfő

Ma sem volt sok alvás, fél négykor ébresztő, mert négykor indult a konvoj Abu Szimbel felé. Ide is csak konvojjal lehet jönni és érdemes elcsípni a reggeli indulást. Elvileg repülővel gyorsabb lenne, de nem kaptunk helyet, így maradt a háromórás buszozás. Abu Szimbel templomát II. Ramszesz építtette i.e. 13. században. Hogy hatalmát megfelelően hírdesse, négy óriási (20 méter magas) oszlopot faragtatott magáról a hegyoldalba, így az utazókat az ő óriási képmása fogadta. A templomot úgy faragták a hatalmas sziklafalba, hogy a nap évente kétszer süt be a legbelső szentélybe, megvilágítva II. Ramszesz és felesége szobrát: a fáraó születésnapján és megkoronozásának évfordulóján.

Az 1960-as években ez a templom is veszélybe került, így az UNESCO által 1960-1980 között szervezett kampányának legnagyobb hadműveletét hajtották itt végre. A templomok átköltöztetéséhez 50 ország küldött szakértőket, valamint anyagi segítséget. A nasszeri tó kialakításakor veszélybe került leletek közül minden mozdíthatót múzeumokba vittek és 14 templomot költöztettek el. Közülük négyet a szakérő országok kaptak, pl. Dendúr templomát a new yorki Metropolitan múzeumban láttam. A maradék tizet - pl. Abu Szimbel, Philae és Kalabsha - a környéken építették újra. A legnagyobb munka az Abu Szimbeli templommal volt, melyet 1041, egyenként 30 tonnás darabra vágtak - csak ez a művelet két évig tartott. Ezután kialakítottak az eredetivel szinte pontosan megegyező hegyet, 210 méterrel hátrébb és 61 méterrel magasabban az eredetitől. Ebben újra összerakták a templomot, a megfelelő irányban. Az egészbe annyi kis hiba csúszott, hogy most a felkelő nap egy nappal az eredetileg kívánt időponttól eltérően süt be a szentélybe... Az 1964-1968 között tartott nagyszabású akció 40 millió dollárba került, melynek részleteit az egyiptomi kormány a mai napig fizeti (részben a vízumdíjakból).

Visszabuszoztunk Asszuánba, jóleső zuhany, aztán kora délután indult az újabb kaland, a vitorlázás. Két hajóval (felucca) utazunk, egy kisebbel (5 személyes) és egy nagyobbal (10 személyes), Helenékkel persze rögtön a kisebbe szálltunk be, az nyugodtabb. Hamar kiderült az is, hogy a kisebb nem sokkal kisebb a nagynál, így jóval kényelmesebben tudunk heverészni a fedélzeten. Két ausztrál csajszi jött még velünk, a csoport két legidősebb tagja, börtönőrök (és barátnők). A sok kis éretlenke a másik hajón volt, így egyértelmű lett, hogy az a party-boat, míg a mienk a chill-out. Kétfős núbiai személyzetünk kezeli a vitorlát és ők készítették az ötórai teát (!), de vacsorázni a másik hajóra szálltunk át. Vacsora után hamar megtanultunk, milyen kiszolgáltatottak is vagyunk a széljárásnak (nincs a hajókon motor), mivel nem tudtunk a saját hajónk mellé sodrodni, de végül csak sikerült. Mivel mosdó sincs, hasonlóan gondot jelent, ha valakire épp a folyó közepén jön rá a szükség és mondjuk teljes szélcsend van. Akkor bizony várni kell...


Next part of Egypt
Back to the Big Picture Guide Book
Back to the frontpage


Egyiptom következő része
Vissza a A Nagy Képes Útikönyv oldalra
Vissza a nyitóoldalra