Madurai - Kochi

2009. január 1, csütörtök

Reggel egy víztoronynál kezdtük a napot, ami a maga nemében egy különlegesen szép példány volt, egy tavacska közepén.

Majd a város fő nevezetessége következett, a Sri Meenakshi templom, amelyről már annyi csodálatos fotót láttam. Ezeket a képeket sajnos élőben nem sikerült viszontlátni, mert a templomot épp restaurálják, így a díszes faragott külsőt állványok fedték, de a templomon belüli hangulat azért megvigasztalt. Hatalmas tömeg volt, de mivel nagyon nagy területen fekszik a templom, eloszlottak a népek, így a félhomályban mi is csak sodródtunk teremről teremre, folyosóról folyósóra. Átlag napi 10,000 látogató jár itt, de most zarándokidőben még nagyobb a kavalkád. A sötét csarnokokban szinte világítottak a mennyezeti freskók, még jó, hogy nálam volt a kis digitális gép, a filmes kamera ilyen gyenge fénynél csődöt mond. Kicsit meglepő volt, hogy az óriási látogatótömeg szinte kizárólag helyiekből állt, külföldi turistákat szinte csak elvétve látunk - a pár nappal ezelőtti bombay-i támadás miatt igencsak megcsappant az idegenforgalom.

Késő délután kavarodtunk ki a hömpölygő tömegből - hogy kitisztuljon a fejünk, sétáltunk egy nagyot. Aztán vacsora után újra eljöttünk, az esti ceremóniát megnézni. A hindu templomokban az isteneket reprezentáló szobroknak számtalan szertartást rendeznek, ezek egyike az esti lefekvés. Ebben a templomban a fő istennő Meenaksi (Parvati megtestesítője), a fő isten pedig Sundareshwa (Siva megtestesítője) és a napi rutinjuk az alábbiakból áll: ébresztő, reggeli, ebéd, délutáni tea, vacsora, hintázás és lefekvés - ez utóbbi során az istennőt díszes kísérettel átviszik az isten mellé. A szobrokat szépen felöltöztetik, virágokkal, ételekkel kedveskednek nekik - bocsássa meg a hindu mitológia mind a 330 millió istene, de nekem egy kicsit úgy tűnt, mintha felnőttek babáznának. Este is jó nagy tömeg volt a templomban, és számtalan hívő mosolyogva megszólított minket, kezet ráztak velünk és boldog új évet kívántak. Ez annyira kedves volt. Egyébként hasonlót tapasztaltunk az éttermekben és a szállodában is, a portás, a takarító, a pincér mind kezet nyújtott és kifejezte jókívánságait.

2009. január 2, péntek

Ma korai ébresztő után az utazás leghosszabb buszozása várt ránk - 320 km bő 12 óra alatt. Átértünk Kerala megyébe. Míg országos szinten Indiában több a férfi, mint a nő, itt Keralában az arány épp a fordítottja, ugyanis a tartomány férfilakosainak jó része arab országokba szegődik el vendégmunkára. Kerala az ország egyik leglazább, legfejlettebb vidéke és a turisták nagy része hajókázni jön ide - mint mi is.

2009. január 3, szombat

Ma is egész nap utaztunk, de ezúttal hajón, ami azért jóval kellemesebb volt. Saját járművünk volt, nem túl díszes, különösen néhány meseszép luxushajóval összehasonlítva, amit tehetősebb turisták béreltek ki. Kurosh mellém telepedett és szinte egész nap folyamatosan csacsogtunk, nagyon egy hullámhosszon vagyunk.

 

A tájra nem lehetett panasz: pálmafák, egzotikus madarak, csodaszép környezet. Este érkeztünk meg Kochiba, ami egy igazi kozmopolita város: itt van India legrégebbi keresztény temploma, de találunk itt 500 éves portugál házakat, mecseteket vagy például zsidónegyedet is. A vízparton levő szállodánk szabadtéri éttermében remek rákokat vacsoráztunk a kellemes nyári estén.

2009. január 4, vasárnap

Éjjel arra ébredtem, hogy rettenetesen viszket a jobb kezem. Csak ennyi lógott ki belőlem a lepedő alól, de azok a fránya szúnyogok megtalálták és rojtosra csipkedték.

Délelőtt a félsziget csücskéhez mentünk, itt sorakoznak a parton az igencsak fotogén kínai halászhálók. Meglátogattuk az 1503-ban épített Szent Ferenc templomot is, aminek hamisíthatatlan gyarmati hangulata van: régi mozaikok, ódon ventillátorok, csillárok - az ember rögtön a múltban érezte magát.

A zsinagógában büszkén mesélték, hogy nemrég esküvő volt. A mindössze 12 fős helyi közösségnél ritka az efféle alkalom, utoljára 21 éve történt, így ez minden helyi lapban címoldalra került. A zsidók még 72-ben érkeztek ide, amikor a római hadsereg megtámadta a jeruzsálemi templomukat. India függetlenné válása után azonban gyorsan megcsappant a számuk, mert visszatelepültek az Ígéret Földjére.

Délután egy kis pihenő, aztán este kis hajókázás, hogy a vízről is megcsodálhassuk a halászhálókat.

Végül egy indiai táncelőadást néztünk meg (Kathakali). Indiában hét klasszikus tánc van, ezek közül ez az egyik, de korántsem a legrégebbi, "csak" 600 éves. Érdekes volt, de szerencsére csak egy félórás zanzásított változatot kaptunk, de ennyi kóstolónak épp elég is volt.

A többiek bent maradtak utána a városban vacsorázni, de én visszamentem a szállodába egy ajurvédikus masszázsra. Meglehetősen szokatlan volt, hogy rengeteg olajt használtak, csak úgy tocsogtam benne.


Next part of India
Back to the Big Picture Guide Book
Back to the frontpage


India következő része
Vissza a A Nagy Képes Útikönyv oldalra
Vissza a nyitóoldalra