Ammantól Petráig2006. március 11, szombat Mivel idén március 15 szerdára esik, ez a hét már úgyis csonka, így sikerült kiügyeskedni egy tíznapos utazást - pedig általában május közepéig nagy az évvégi zárással járó hajtás, így ilyenkor nem nagyon szokott összejönni az utazás. De annyira jól tud esni kiszakadni a napi rutinból akár csak egy hétre is... Lufthansával repültem Ammanba, aminek az a nagy előnye is megvolt, hogy Frankfurtban szálltam át és így tudtam találkozni egy rég nem látott kedves ismerőssel. Német fiúcska, aki ugyan Bonnban él, de átugrott a frankfurti reptérre egy kávéra. Ammanban könnyen és gyorsan ment a vízumügyintézés és a pénzváltás még így az éjszaka közepén is, a csomag is meglett és a taxis is pont azt az árat mondta, amit a hotellel pár napja megbeszéltem. Egyelőre minden klappol, csak sokkal hidegebb van, mint amire számítottam. A szálloda, a Star Plaza Hotel egy igen előkelő negyedben van, azért így is elég túlzás a kb. 60 dolláros ár egy lepukkant szobáért. De legalább kaptam gratisz egy üveg palackos vizet fogmosáshoz. Lefekvés előtt kiiktattam minden zajforrást (ventillátor, hűtőszekrény, miegymás) és hajnali 3-kor végre ágyba kerültem. A reggelikor teljesen egyedül voltam az étteremben, így megkülönböztetett kiszolgálásban volt része. A pincér egy hatfős nagy kerek asztalt pakolt tele roskadásig mindenféle finomsággal, mondván, hogy olyan kis sovány vagyok. Ezen ugyan vitatkozhattam volna vele, de inkább nekiláttam a remek sajtoknak, zöldségeknek, joghurtoknak. Aztán programszervezés. Bő fél napom volt itt, az útikönyv alapján Amman nem túl izgalmas, a sivatagi várakat körbejáró túrához viszont kevés ez az időm így egy rövidebb kirándulás mellett döntöttem. Jordániában három világörökségi helyszín van - Petrába majd megyünk a csoporttal, a sivatagi várakat a túra utáni egész szabadnapomon tervezem körbejárni, de van itt nem messze egy harmadik Unesco helyszín, Um er-Rasas. Odasétáltam a recepcióra, hogy segítsen taxit bérelni és igencsak meglepődtem, amikor a recepciós már messziről köszöntött - magyarul. Látta ugyanis az útlevelem és korábban Aqababan élt, amit évekig elárasztottak a magyar turistacsoportok. A jordánok pedig, mivel főleg az idegenforgalomból élnek, megtanultak arrafele egy kicsit magyarul. Amikor előadtam, hova készülök, csak pislogott. Sem ő, sem a megkérdezett taxisok nem hallottak még soha Um er-Rasas-ról. Megmutattam a térképet, de elég borsos árat kértek. A recepciós felhívta a bátyját, aki ugyan még aludt, de az anyjuk felébresztette és kiverte az ágyból. Jött is és el is vitt olcsóbban. Az utat ugyan nekem kellett mutogatni a térképen, aztán a kisebb utakon meg kérdezgettük a helybelieket. Én nem tudom, itt járt-e már valaha turista, de mindenki úgy nézett ránk, mint valami csodabogárra. És hát utólag meg is értem... a világörökségi helyszín két "tételből" áll: van egy düledező torony és teljesen romjaira hullott templom. Ez utóbbi igen nagy lehetett, mert a térdig érő kőhalom óriási területet foglal el, de valóban nem túl látványos az egész. No sebaj, néha én is melléfoghatok.
A taxisom viszont a városban is körbevitt - megnéztem a római színházat, aztán kirakott a citadellánál. Itt fotóztam néhány látképet a városról, aztán bekukkantottam az apró, de igen érdekes múzeumba. Megbabonázva néztem a 8500 (!) éves csodálatos gipsz szobrokat - elképesztő, hogy milyen régiek. A másik attrakció a holt tengeri tekercsek néhány darabja - ilyet sem lát minden nap az ember.
Visszagyalogoltam a városba, pénzváltás, internet, majd vacsora az LP által ajánlott Jabri étteremben. Szenzációs volt az édesség, jó méteres átmérőjű tálcán kínálta magát egy finom sajtos-diós-mézes csoda. Egy jó nagy szeletet kanyarított belőle a pincér, ide még visszajövök, az biztos. Az utcán állandóan leszólítják az embert. Jordánia is olyan egy kicsit, mint Kuba, ahol mindenki potenciális taxis, idegenvezető, csak pénz kérdése, és bárki elvisz bárhova. Félni nem kell, az emberek nagyon jól tudják, hogy ők a turistákból élnek és nem bántják, nem vágják át őket. 2006. március 12, vasárnap Elindult a csoportos túra - kicsit ugyan nehézkesen, de összeállt a csapat. Reggel 8-kor, amikor elvileg a találkozó lett volna, még sehol senki nem volt a recepción, kiderült, hogy áttették az indulást 11-re. Kár, hogy nekem erről nem szóltak és korán keltem - tudtam volna még aludni. 11-kor aztán előbukkant pár nyugdíjas korú emberke - kiderült, hogy a csapat nagy része még Szíriában van, majd ebéd után érnek át hozzánk. Így még egy végtelenül elnyújtott ebéd várt ránk, pedig én már nagyon indultam volna Jerash romjaihoz, ami a mai program. Ez ugyanis Petra után a másik nagy látványosság és igencsak aggódtam, hogy nem lesz elég időnk megnézni. Így amikor végül fél 3 körül végre beléptünk a romvárosba, rögtön lepattantam a csoportról, hogy kedvemre fotózhassak - semmi kedvem nem volt az idegenvezetőt hallgatni és húsz bámészkodót kerülgetni a kamerával. Gyönyörű Jerash, csodálatos állapotban fennmaradt oszlopokkal, színházzal. Az időre sem lehetett panasz, ragyogott a nap.
Aztán vissza a 40 fős, légkondis buszunkhoz - ilyennel utoljára 18 éves koromban utaztam, még életem első csoportos útján, Isztrián. Az amolyan érettségi ajándék volt és akkor is egyedül kuksoltam egy csoportban, mivel a középiskolás barátnőm, a Szilvi az utolsó pillanatban lemondta az utat. Azóta igencsak elszoktam az ilyen kényelmes járműtől, kicsit furcsa is. Pár perces utazás után megérkeztünk a szálláshelyre, az Olive Branch Resortba. Az épület nem nagy szám, de a környék lenyűgöző, teraszos dombokon rengeteg olivafa. Svédasztalos vacsora volt, igazi terülj-terülj asztalka. Ez nekem nem túl jó hír, főleg így vacsorára, mert ilyenkor addig eszem, amíg le nem fordulok a székről. Ráadásul itt minden finom, eteti magát a sok ízletes fogás. 2006. március 13, hétfő Nem kellett korán kelni, így végre kicsit kialudtam magam. Kiadós reggeli után elnyújtóztunk a nagy buszban, aztán irány délnek. Első megálló a Nebo hegy volt (808 méter), fontos keresztény zarándokhely, mivel Mózes e hegy tetejéről látta meg az ígéret földjét. A szép kilátás mellett a hegytetőn épült templom remek mozaikjai miatt is érdemes idejönni, melyek még a római időkből, 530-ből származnak. A következő megálló Madaba volt, a Szent György templom térkép-mozaikja. Ez 560-ban készült és az eredetileg 6x25 méteres térkép 2 millió kis mozaik kockából állt. Mára csak kb. egyharmada maradt fenn, de így is nagyon érdekes volt böngészni, milyen helyeket ismerünk fel. Ebédre humusz, falafel és remek friss narancslé, majd indulás tovább. Délután Karnak váránál álltunk meg, ahol egy 1132-ben épült vár romjait jártuk be. Közvetlenül a vár mellett volt a szállásunk, ahol a fűtés ellenére majd megfagytam, olyan hideg van.
Next part of Jordan Back to the Big Picture Guide Book Back to the frontpage Jordánia következő része Vissza a A Nagy Képes Útikönyv oldalra Vissza a nyitóoldalra |
