Nicaragua1995, január 25, szerda Szemerkelo esoben erkeztunk meg a nicaraguai hatarhoz, amit egy fabode jelkepezett. A hivatalnok szep lassan kiirta osszes adatunkat az utlevelekbol majd leszurkoltuk a nemi alkudozas utan fejenkent 7 dollaros adot. Irany Granada, a regi spanyol varos. Alacsony kohazak, faragott faajtok. Minden haz ajtaja tarva-nyitva, mindenhol a nappaliban egyforma szekek, ugyanaz a TV-musor megy az egyforma fekete-feher keszulekeken. Hihetetlen egy elmeny vegigsetalni a foutcan. Ugy dontottunk, hogy ezuttal etteremben vacsizunk, hogy kiprobaljuk a helyi izeket. Az elso probalkozasunk nem jart sikerrel. Betevedtunk egy etterembe es probaltunk etlapot kerni. A pincer halalosan unott arccal kozolte: Pollo. (csirke). Osszeszedve minden spanyoltudasunkat probaltuk faggatni: Es rizs? Salata? O lassan felemelte tekintet, es ujra csak azt mondta: Pollo. Lattuk, hogy nem megyunk sokra vele, igy tovabballtunk. Aztan a masodik helyen mar menu is volt - igaz, ott is csak pollo-t tudtunk enni. A vacsi utan jot soroztunk, majd Daniel, egy utitarsam ravett, hogy furodjunk egy nagyot a toban. Gonyoru holdfeny volt, es vigan lubickoltunk a vizben - csak masnap olvastuk el az utikonyv idevonatkozo reszet: "The world's only freshwater sharks live in Lago de Nicaragua". Errol ugyan nem tudtunk, de arrol igen, hogy eleg szennyezett a viz. Igy gondoltuk, nem artana lezuhanyozni valahol. Betertunk egy etterembe a parton es megkerdeztuk a tulajt, van-e zuhany a kozelben. Keszsegesen felajanlotta a kerti slagot, igy azzal sikerult mosakodnunk, az etteremvendegek nagy oromere. 1995. január 26, csütörtök Meg soha nem lattam ilyen lehangolo fovarost. Managuat 1972-ben szinte teljesen lerombolta egy foldrenges - ugy nez ki, mint egy kisertetvaros. A foteren a bazilika teteje hianyzik, csak a csupasz falak merednek az eg fele. Az emberek sebtiben osszeeszkabalt fakunyhokban elnek - nagy a szegenyseg. Egy rendori ellenorzes soran kiderult, hogy a kert 72 ora helyett csak 24 oras tartozkodast pecseteltek a busz papirjaiba, igy sebteben el kell hagynunk az orszagot. A buszon elterjedt a remhir, hogy a helyi valutat nem lehet sehol semmire atvaltani, igy mindenki alkoholt vasarolt a maradek penzen. Mindenfele jatekokat jatszottunk, de a buntetes mindig ugyanaz volt: meg egy korty az uvegbol... Estere sikerult atjutni Costa Ricaba, az ocean partjan taboroztunk le. Kegyetlen szel fujt, mindenunk tele lett homokkal - de ez senkit se erdekelt, mert vigan dalolva-tancolva toltottuk az ejszakat. 1995. január 27, péntek Reggel hasogato fejfajasok, voroslo szemek. Irany a Rincon de la Vieja Nemzeti Park. Dylan, a jomodu san franciscoi jogasz srac kiberelt egy szobat a kozeli fogadoban, ahol - kerulve a feltunest - szep sorban mind a harmincan lezuhanyoztunk.
1995. január 28, szombat Ragyogo napsutesre es rantottaillatra ebredtunk - a soforok inyenc reggelivel kedveskedtek nekunk. Jot turaztunk a parkban, aztan este ujra utazas. Felvettunk egy stoppost, akirol kiderult, hogy helyi idegenvezeto es ismer eldugott regi sziklarajzokat a kozelben. Bar az utazasi irodank brossuraja nyomatekosan kozli, hogy programvaltozasok allandoan varhatok, ez meg a mi soforjeinknek is meglepetes volt. Elokotortuk a zseblampakat es a folyo partjan elindultunk - epp, mint a regi ejszakai turak kamaszkoromban... 1995. január 29, vasárnap Az ejszakai utazas utan reggel alig hittunk a szemunknek: egy arnyas kis ligetben ebredtunk, palmafak alatt. Vegre nem volt szel, volt viszont gyonyoru oceanpart, hatalmas hullamokkal. Bele is vetettuk magunkat, bar uszni keptelenseg volt - meg soha nem lattam ekkor hullamokat, allandoan visszavetett a partra. Mikor kifaradtunk, csak heveresztunk a ligetben kifeszitett fuggoagyakban es kortyolgattuk a pinacoladat... Next part of Central America Back to my home page A kozep amerikai korut kovetkezo resze Vissza a A Nagy Képes Utikönyv oldalra Vissza a nyitooldalra |
