Jó pár óra buszozással indítottuk a napot Longjiba, a 800 méter magasan fekvő faluba. Mesebeli a táj - a zöld ezer árnyalatában pompázó rizsteraszok, cölöpös faházak piros lampionokkal és népviseletbe öltözött, mosolygós falubeliek.

Ebéd után sétáltunk egy nagyot a környéken, jólesett végre egy kis mozgás. A vacsora, mint minden étkezés, kommunális volt, azaz kihozták a kerek, körben forgatható asztalokhoz a 8-10 fogást és mindenki abból evett, ami jólesett. Imádom ezt a rendszert, mert éttermekben mindig nehezen döntök, mit kóstoljak meg, és itt végre kedvemre torkoskodhatok. Desszertben viszont elég szegényesek, a helyiek sült méhecskét csemegéztek és bár közülünk is megkóstolták egy páran, én valahogy nem kívántam meg. Este szókirakóst játszottunk, én persze hátrányban voltam egy kissé az angolokkal szemben, de azért időtöltésnek jó volt.

2006. szeptember 16, szombat

Visszabuszoztunk Guilinbe és a délutánt a környéken töltöttük, mindenféle kis programokkal. Először egy teaültetvényt látogattunk meg, ahol meglepődve hallottam, hogy a zöldteában több a koffein, mint a feketében - itthon mindig azt hallom, hogy a zöld tea koffeinmentes, ezért egészségesebb. Nemcsak én tudtam így, az angolok is hüledeztek, pedig ők mégiscsak teaszakértők. De nem annyira, mint a teaültetvény idegenvezetője, aki 4 évig tanulta egyetemi szinten a teakészítés fortélyait. Megkóstoltunk különféle teákat és megtanultunk néhány alapvető szabályt - például hogy ha ízlik a tea, akkor ezt úgy kell jelezni, hogy az ujjainkkal finoman ütögetjük az asztal szélét. Ha szinglik vagyunk, egy ujjal, ha elkeltünk már, két ujjal és ha ez titok, akkor öt ujjal. Aztán megnéztünk egy festőműhelyt, ahol kipróbálhattuk az ecsettel festést, majd egy gyógy-központba mentünk, ahol remek lábmasszázst kaptunk.  

Este kibuszoztunk a reptérre (irány Chengdu), becsekkolás után itt vacsoráztunk. Kis hezitálás után kihagytam a malacpéniszt és a csirkevesét, és megint csak valami hagyományos sült tésztát ettem. Az egyik csaj a csoportból ma is egész nap nyafogott, mint indulás óta minden nap, bár nehezen tudom követni, hogy mikor mi a baja. Ha közösen étkezünk, akkor az, hogy miért eszünk mindig nyugatiasan elkészített kínai kajákat, ő inkább kutyát és macskát szeretne. Ha viszont nincs közös étkezés, akkor visítva menekül a piacról az első Kentucky Fried Chicken-be és elfúlt hangon szidja a csoportkísérőt, hogy miért nem biztosít rendes kaját. Elképesztő egy nőszemély.

2006. szeptember 17, vasárnap

Reggel izgatottan ébredtem - és gondolom, a pandák is, hiszen ma találkoztunk először. A chengdui pandaközpont előtt vagy 50 turistabusz sorakozott, ráadásul zuhogott az eső, nem indult jól a nap. De amikor megláttam az első pandamacit, akkor felőlem eshetett rám az eső - szólni nem tudtam a meghatottságtól. Mindig is tudtam, hogy irtó aranyosak, de élőben ezerszer aranyosabbak, mint képeken. Csak ülnek a kis szőrmókok, rágcsálják a bambuszt, időnként kicsit odébb gurulnak, áthelyezik a testsúlyt a másik oldalukra és ott majszolnak tovább. Hihetetlen édesek, ahogy ide-oda hemperegnek vagy ahogy csak elnyújtózva ejtőznek egy-egy faágon.

A kutatóközpont területén kb. 40 panda él, jó nagy területen, úgyhogy nem kell őket sajnálni, nincsenek kis ketreces zugok. Rengeteg bambuszt kapnak, jó dolguk van - az egész területről lerí, hogy itt aztán nem számít a pénz, megkapnak mindent. Mázlink volt, mert az elmúlt hónapban két ikerpár is született, úgyhogy láttunk négy pici panda-bébit, még inkubátorban voltak. Imádom őket.

A játékbolt telis-tele volt persze plüss pandamacival, de nem volt aranyos a képük, úgyhogy nem vettem, majd talán később. Ebédelni a Wenshu templomba mentünk, ahol igen különleges fogásokat kaptunk - mind vegetáriánus volt, de látszatra csupa húsétel. Az összes fogás híres kínai húsételeket mintázott - pekingi kacsa, rákok, stb. - és az ízük is tökéletesen megtévesztő volt, pedig mind kizárólag növényi alapanyagokból készült.

Délután öt óra buszozás Dazuba, ahol kihagytam a csoport közös vacsoráját (nem bírom tovább hallgatni az állandó nyafogást). Inkább sétáltam a helyi főutcán, fotóztam a járókelőket, befeküdtem egy masszázsra és írtam pár levelet haza.