Hajózás a Jangce folyón

2006. szeptember 18, hétfő

A helyi idegenvezető nagyon boldog, hogy két hónap szárazság után már napok óta esik az eső, de mi kevésbé voltunk lelkesek. Dazu sziklába faragott templomát, ezt a csodálatos világörökségi helyszínt is csepergélő esőben, ronda szürke időben néztük meg, így ma sem tudtam rendesen fotózni. A sziklafal faragványai 1179 és 1249 között készültek, rendkívül változatos, színes, érdekes szoborcsoportok. Itt található egy 31 méter hosszú fekvő Buddha, valamint egy óriási, 1007 karú aranyszobor is. Jót szórakoztunk azon, hogy a 3-4 fős kínai csoportokkal sétáló idegenvezetők óriási hangszórókba beszéltek, itt ez valamiért nagyon menő.

Délután buszozás Chongquingba, ahol megnéztünk egy érdekes múzeumot a Jangce folyón épülő óriási vízi-erőműről. A terem három falán végigfutó több tíz méter festmény bemutatta a duzzasztásban érintett vidéket, a majd elérendő maximális és a jelenlegi vízállást. A múzeumi idegenvezető szenvtelen hangon sorolta, hány várost, hány embert (1.2 millió!) érint a kitelepítés, melynek során még az sem biztosított, hogy családok együtt maradhatnak. Ez lesz a világ legnagyobb vízi-erőműve, melynek a hangoztatott előnyös hatásai az áramtermelésen túl a hajózás megkönnyítés, az árvízvédelem (folyószabályozás), illetve az elmaradottabb területek bekapcsolása a gazdaság vérkeringésébe. Az áldozatok viszont a kitelepített emberek, a lerombolt környezet, egy esetleges földmozgás során a megnövekedett árvízveszély az óriásira duzzasztott víztömeg miatt, az elárasztott templomok, stb., stb. A híres "három szurdok" is jóval alacsonyabb lesz - mi az utolsó pillanatban jöttünk, hogy még úgy-ahogy az eredeti szépségében lássuk. Elég ironikus volt, hogy a kínai nép nagy dicső beruházását bemutató múzeum egyik sarka beázott, és itt piros műanyag vödrökbe csurgott alá a mennyezetről a víz.

Innen indul majd holnap a "cruise", de behajózás előtt még egy érdekes vacsora, az úgynevezett "forró fazék". Az asztalok közepére helyezett fazekakban forrt a víz, és mindenki olyan nyersanyagot dobált a vízbe, amit éppen megkívánt (zöldségek, tojás, húsok), majd azt kihalászva és finom szószokba mártogatva falatozgattunk.

A következő három éjjel egy 160 fős sétahajón alszunk majd - itt sajnos nincs saját szobám, hanem egy kis kabinon kell osztozkodnom Theresával, pont a nyafka útitárssal. Ma is pampog valamiért, de meguntam hallgatni és inkább betettem a minidiszk lejátszóm fülhallgatóját, majd teljes hangerőre csavartam Robbiet. Még soha nem utaztam olyan hajón, ahol csillár van és egyenruhás pincérek - és azt hiszem, ebből elég is lesz ez a három nap. A hajónk a Titanic-ot próbálja utánozni  a grandiózus lobbival, és a kapitány is olyan peckesen jár-kel, mintha egy óceánjárón lennénk. Ráadásul az utasok sem különbek, kiöltöznek a vacsorához és izgatottan készülnek az ismerkedési estre. Van masszázsszalon, fodrász, 110 fős személyzet és programfüzet. 193 km-t fogunk megtenni a három szurdokon keresztül és ha a látvány nem kötne le minket, akkor sem fogunk unatkozni, mert a szóróanyag szerint egymást érik majd a programok - előadás a kínai hímzésről, az akupunktúráról, az üvegfestésről és hasonló izgalmas kalandok. Még jó, hogy hoztam pár könyvet.

2006. szeptember 19, kedd

Nekivágtunk az útnak. A táj bizonyára szép, de nem sokat látunk belőle, egész nap szürke az idő, mintha kora este lenne. Most, hogy belegondolok, talán még egyáltalán nem láttunk kék eget Kínában. Talán nincs is. Az élvezeteket tovább rontja, hogy rettenetesen fáj a torkom. Le is mentem a hajóorvoshoz, aki egyből a lábszáramat kezdte nézni, hogy vizesedik-e. Magamban jót kuncogtam, mert eszembe jutott a régi otthoni kabarétréfa a lecsúszott kötésről, én sem értettem, miért a vádlimat nézi, de hát ő az orvos, ő tudja. Kaptam sok színes bogyót.

A hajófedélzeten sikerült lecsapnom az egyetlen puha fotelágyra és belemerültem a könyveimbe. Elég idegesítő volt, ahogy óránként vagy négy nyelven bemondták, épp milyen program kezdődik - pedig épp elég jó volt csak elnyújtózni, olvasni és nézni a tájat. Nagyon furcsa az idő - minden bizonnyal ragyog a nap, mert van árnyék és lehet fürdőruhában napozni, de az ég mégis szürke. Elég lett volna fekete-fehér filmet hozni, itt nincsenek színek. Ma kezdődik a duzzasztás második szakasza - először 2003-ban emelték meg a folyó szintjét 135 m magasra, mától egy hónapon keresztül folyik az árasztás 156 méterig, majd 2009-ben lesz az utolsó fázis, 175 méterre. A folyó ekkor 650 kilométernyi duzzasztott tó lesz, vagy ahogy a rossz nyelvek mondják, duzzasztott szennyvízcsatorna, mivel a folyó mozgása úgy lelassul, hogy nem tud majd tisztulni.

2006. szeptember 20, szerda

A reggelihez nem volt erőm kikelni az ágyból, elég ramatyul vagyok, de szerencsére a kabintársam hozott pár szelet kenyeret és teát. Kora délelőtt értük el az első szurdokot, akkor azért erőt vettem magamon, és kattintottam pár képet a fedélzeten. Korai ebéd után kis kirándulás következett, átpakoltak minket pár kisebb hajóra és felvittek a folyó egyik látványos ágán. Megmutatták, hogy régen, a duzzasztás előtt milyen nehéz is volt itt a halászok élete, amikor a sekély vízben sétálva kötélen kellett húzniuk a hajót. Ehhez nekünk is be kellett ülni kis halászhajókba és mentőmellényben (!!) végignézni, ahogy a helyi legények húznak minket a 10 centis vízben. Rettenetes volt. Ami viszont jó, hogy a kínai bogyók csodát tettek, még ilyen gyorsan soha nem múlt el torokfájásom, egész jól vagyok. És bár csak tegnapelőtt volt az ismerkedési est, ma már búcsúest volt a hajón, ahol a kapitány a könnyeivel küszködve meghatottan vett búcsút tőlünk elmerengve azon, hogy micsoda szoros kötődés alakult itt ki köztünk. Nem értettem miről beszél, a különböző csoportok egy szót nem váltottak egymással, az Explore-os csapaton kívül én is csak a hajóorvossal beszéltem.

2006. szeptember 21, csütörtök

Sajnos nem tudtunk elhajózni a gátig, a duzzasztás miatt most nem engedik odáig a hajókat, így Yichang előtt szálltunk ki és onnan busszal mentünk a gátig. Itt egy szupermodern épületben ecsetelik lelkesen az erőmű csodálatos előnyeit és egy kilátótoronyból lehetne megtekinteni a grandiózus építkezést, ha nem lenne megint szürkeség. Eredetileg innen repültünk volna Sanghajba, de törölték a járatot, így tovább kellett buszozni a következő reptérig, Wuhan városáig. Ez is egy olyan 8 milliós városka, amiről az életben nem hallottam. Itt tucatjával nőnek ki a földből 10-15 év alatt 3, 5, 10 milliós városok, végeláthatatlan lakótelepekkel. A reptéren végre rám mosolygott egy csodálatos arcú panda, úgyhogy most már nekem is van plüss játékom. Theresa persze ebbe is belekötött, hogy miért nem a pandaközpontban vettem pandát, de hát mit tudja ő.

Eddig is ámultunk-bámultunk a kínai fejlődésen, de ez mind semmi volt Sanghajhoz képest. Vadonatúj, fantáziadús, remek felhőkarcolók tömkelege, ötemeletnyi autópálya-kereszteződések, szinte a szemünk előtt nőtt a város. Ahogy elfoglaltuk a szobákat, egyből irány az internetező, mert az útitársak furcsa híreket láttak a TV-ben (én lemaradtam róla, ki néz TV-t egy hajón?). Azt mondták, "csapatokat" mutattak Budapest utcáin. Először azt gondoltam, valami 56-os emlékműsort láthattak, de a szálloda portáján az angol nyelvű kínai napilapban Gyurcsányról és rendőrosztagokról virítottak képek. Elég csúnya összecsapások történtek otthon, míg én békésen hajókáztam.


Next part of China
Back to the Big Picture Guide Book
Back to the frontpage


Kína következő része
Vissza a A Nagy Képes Útikönyv oldalra
Vissza a nyitóoldalra