A rejtélyes kőtartályok földjén

2005. december 5, hétfő

Délelőtt városnézés, három gyönyörű buddhista templomban - Wat Si Saket, Haw Pha Kaew és Pha That Luang.

Aztán kitettek minket a piacon, ahol aztán volt minden, a cukornádtól a DVD lejátszóig. Vettem néhány szenzációs öngyújtót (zenélős, villogó csodákat). Aztán remek ebéd egy kínai étteremben, majd szétszortíroztuk a csomagokat. 2 napra utazunk ugyanis a hegyekbe, és mivel visszatérünk ide, a cuccok nagy részét hátrahagyjuk.

A laoszi légitársaság kis gépével repültünk Phonsavanba. Itt 12-15 fokkal hűvösebb idő fogadott, még jó, hogy ezt tudtuk előre, és bekészítettem a pulóvert. Az apró repülőtéren egy lemosható táblára írták fel filccel a gépek indulását és érkezését, ez megért egy fotót.

Leszállás közben rengeteg bombakrátert láttunk. Az országnak ez a része, Xieng Khuang megye volt az 1964-1973 közötti amerikai bombázások által leginkább sújtott terület. Néhány év alatt 2-3 millió tonnát dobtak le - az akkori népességet figyelembe véve gyakorlatilag fejenként jutott mindenkire egy tonna bomba... a Lonely Planet szerint Laosz a háborúk történetében a legerősebben bombázott ország ha azt egy főre vetítve vesszük figyelembe. A bombákat egyrészt célzottan Laoszra dobták le, másrészt Vietnámból a tájföldi bázisra hazamenet a gép kiürítésére. Még ma is rengeteg fel nem robbant bomba van a környéken, így Angus óva intett minket az éjszakai portyázásoktól.

Egy indiai étteremben vacsoráztunk, és utána megnéztünk egy egyórás filmet a háborúról, illetve a terület tisztítását célzó humanitárius erőfeszítésekről. Megszólaltattak családokat, akik hónapokig barlangban éltek, embereket, akik elvesztették a családtagjaikat és humanitárius munkásokat. Néhányan közöttük olyan amerikaiak, akik annak idején részt vettek a bombázásokban és "lelkük megnyugtatására" végeznek most karitatív tevékenységet. Döbbenetes belegondolni, hogy emberek úgy mennek ki mindennap a földekre dolgozni és úgy küldik iskolába a gyerekeiket, hogy tudják, bármikor ráléphetnek egy bombára. A gyerekek különösen veszélyeztetettek, hiszen ők imádnak ismeretlen kis tárgyakkal játszani. Az ő részükre külön felvilágosító módszereket dolgoztak ki - rajzterápiát, bábos előadásokat. Tavaly novemberben is volt egy komoly baleset - egy robbantásban 13 gyerkőc vesztette életét.

2005. december 6, kedd

Igen csípős reggelre ébredtünk. Reggeli előtt még kinéztem a piacra, pár életképet lőni, aztán indulás. Egész napos kirándulás volt, a rejtélyes kőtartályokhoz. Ezek kb. 2000 éves kőedények, melyről nem sokat tudni. Kik készítették őket, pontosan mikor és mi célból - ez mind rejtély. Különböző méretűek, a legnagyobbaknak a tetejét sem értem el, bárhogyan ágaskodtam. A helyiek hite szerint rizspálinkát erjesztettek bennük, de a tudományos világ jobban hajlik arra a magyarázatra, hogy a kőedények temetési célokat szolgáltak.

Útközben érdekes népszokásnak lettünk szemtanúi. Az itt élő hmong népcsoport ugyanis egész decemberben az újévet ünnepli és ez a párválasztás fő időszaka. A lányok a legszebb ruhájukat viselve a házak udvarain labdáznak- két sorban állnak és kis teniszlabdát dobálnak párosával egymásnak. Ha arra jár egy fiú, beáll játszani és ha tetszik neki a lány, énekelni kezd. Ha a lánynak is tetszik a fiú, akkor a lány is dalra fakad. Elég unalmasnak tűnt egy hónapig dobálgatni a labdát, de a lányok élvezték - mi meg örömmel fotóztuk őket.

Ugyancsak érdekes volt látni, mi mindenre használják a háborús hulladékot. Egy nagyobb bomba-hüvelybe állítják pl. a nyélre erősített felmosórongyot szárítani, de ugyanezek a nagy fémtartályok kerítés-díszítőelemként is megjelentek. Elég bizarr látvány.

2005. december 7, szerda

Nem jött tegnap a Mikulás - így jár az, aki távol van ilyenkor a kis otthonától:-((. Ma is rettentő hideg volt reggel, de néhány pohár tea felmelegített. Újra a kőtartályokhoz kirándultunk, egy nagyobb csoporthoz, ahol a tegnapinál is nagyobb kőedények voltak.

Aztán meglátogattunk egy SOS gyermekfalut, amiből öt van az országban. A tízfős "családok" takaros házakban élnek, egy rendezett, parkosított telken. Az árvák kb. kétharmada a bombatámadások illetve balesetek során vesztette el szüleit. Amíg nem találnak munkát, itt maradhatnak, akár az egyetemi tanulmányok idejére is, nincs korhatár. A nevelőszülők egyedülálló nők, akiknek nem lehetett saját családjuk. Nagyon takaros volt az iskola is, és irtó helyesek voltak a gyerkőcök.

A helyi futballpályán egészen nagyüzemi módon zajlott a labdás udvarlás - párok tucatjai dobálták a lasztit és sokuk dalra is fakadt. Micsoda Kodak-moment egy fotósnak!

Ebéd a faluban, aztán visszarepültünk a fővárosba, ahol a végre jó forró vízzel lezuhanyozhattunk és átmelegedhettünk a hűvös napok után.


Next part of Laos
Back to the Big Picture Guide Book
Back to the frontpage


Laosz
Vissza a A Nagy Képes Útikönyv oldalra
Vissza a nyitóoldalra