Humphrey Bogart nyomában

2002. szeptember 29, vasárnap

Casablanca. Van-e bárki, akinek a város nevéről nem a híres film jut az eszébe. Nekem is első dolgom volt, hogy megkeressem Humphrey Bogart lábnyomait, de bizony, csalódnom kellett. Van ugyan egy Casablanca bár a városban, telis-tele a sármos színész fotóival, de a pincérek elárulták, hogy a filmnek egy kockáját sem forgatták itt, hanem bizony az egész Hollywoodban játszódott.

Már a repülőtéren sem a filmbéli ködös, sötét idő, hanem ragyogó napsütés fogadott. A városba legolcsóbb a helyi vonattal bejutni, 30 Dirham (1 USD kb. 10 Dr), a menetidő úgy fél óra, a vonat óránként jár. A vasútállomástól aztán úgynevezett petite taxival (Fiat Unok) lehet továbbutazni a szállodáig. Hosszabb utakra, például a reptérről a városba vagy városok között grand taxik (Mercedesek) járnak. A városban egy óriási mecseten és a Casablanca báron kívül nincs túl sok nevezetes látnivaló, de szerencsére nem is időzünk itt sokat. A mecsetet II. Hasszán király építette, a harmadik legnagyobb a világon a maga nemében. Mivel a csoportprogram holnap úgyis ezzel indul, ma csak kívülről jártam körbe, de már ez is igen látványos volt. 1993-ban készült el, alig ötéves munka eredményeképp, a király 60. születésnapjára. Érdekessége, hogy kizárólag adományokból épült - mintegy 600 millió dollárt adtak össze a buzgó hívők. Éjjel-nappal az ország legjobb mesterei dolgoztak itt a létező legjobb minőségű alapanyagokból. A falakon belül 25 ezer, az épület előtt további 80 ezer hívő fér el. De nemcsak a méretei és a szépsége lenyűgöző, de az is, ahogy az évszázados építészeti elemeket a legújabb technikával kombinálták: padlófűtés, gombnyomásra nyíló tető, márványoszlopokba eldugott több száz hangszóró, elektromos vezérlésű ajtók, a minaret tetejéről lézersugár mutat Mekka irányába. A mecset közvetlenül az óceán partján áll, ajtóit szinte nyaldossák a hullámok.

Hihetetlen méltóság és nyugalom árad az épületből, le is ültem kicsit merengeni egy szökőkút szélére. Este aztán megjött a csoport Angliából, újra az Explore szervezésében utazom. Húszan leszünk, egy belga, két kanadai, egy ausztrál, a többi angol. A belga leányzóval leszek egy szobában, jó fejnek tűnik így első blikkre.

2002. szeptember 30, hétfő

Na, jól kezdődik, a szobatársam végighorkolta az éjszakát, sőt időnként kiabál is. Még szerencse, hogy van nálam füldugasz. Előkerült a buszunk, a helyi sofőr meglepetten kérdezte, hogy marokkói vagyok-e. Úgy látszik, igazi kaméleonként mindenhol elvegyülhetnék, mert Kubában meg kubainak néztek. Délelőtt megnéztük a mecsetet, 100 Dr a belépő, de diákigazolvánnyal 50. Belülről aztán tényleg lélegzetelállító a mecset: az 50, Velencéből származó kristálycsilláron kívül minden helyi anyagból készült: a cédrusfaragványok, a mozaikok, a csodálatos márványpadló. Az útikönyvek adatai kissé ellentmondóak, egyik szerint 10.000, a másik szerint 30.000 mester dolgozott itt évekig, de tényleg minden négyzetcentiméter kifogástalan mestermunka. A mecset alatt pazar fürdők vannak, de használaton kívül, mert még nem találtak üzemeltetőt. Kigyönyörködtük magunkat és már indultunk is tovább Rabat felé. Itt egy magas, vékony, elegánsan nyírt szakállú helyi idegenvezető várt minket, csak úgy csillogtak a nagy fekete szemei. A városnézés a királyi palotánál kezdődött, de csak kívülről láthattuk az ifjú király lakhelyét. Megtudtuk, hogy golfozó apjával ellentétben ő a jetski híve, nemrég nősült, de a hagyományokkal ellentétben csak egy felesége van. A háremhölgyeket hazaküldte a palotából és egyébként is a takarékos udvarvezetés híve. Ügyesen lavírozik a két feléje támasztott kívánalom között, miszerint a nyugat felé demokratikus vezetőként, míg saját népe felé erőskezű uralkodóként kell mutatkoznia. A palotától a mauzóleumhoz hajtottunk, ahol V. Mohamed sírja van, illetve pár évvel ezelőtt bekövetkezett halálakor itt temették el II. Hasszán királyt is. Itt áll a város fő emlékműve, a Hasszán torony is, a XII. századból származó 44 méter magas félbehagyott óriás minaret. A belváros után a kasbah-t, azaz a régi városnegyedet sétáltuk körbe, ami egy kicsit Görögországra emlékeztetett hófehér házaival és kékre festett ajtóival.

Egy teázóban ért véget a program, ahol remek sütiket ettünk és megkóstoltuk az ország nemzeti italát, a mentateát. A város kellős közepén lévő Hotel Terminus nevű szállóban lakunk, nem túl karakteres, de tiszta, rendes szobákban.

2002. október 1, kedd

Reggel Rabat Chellah negyedében kezdtünk, ami egy régi római város, számomra nem volt különösebben izgalmas. Aztán indultunk is tovább egy újabb királyi város, Meknes felé. Itt újra egy helyi vezetővel találkoztunk, aki először a Moulay Ismail mauzóleumba vezetett minket. Ez azon mecsetek egyike, ahova nem muzulmánok is beléphetnek, éltünk is a ritka lehetőséggel. Moulay Ismael Marokkó egyik legismertebb alakja, ő emelte Meknest a 17. százaban fővárosi rangra. Idegenvezetőnk hosszú előadást tartott arról, hogy ahhoz képest, hogy az ország 98%-a muzulmán, milyen békésen élnek itt a népek, mennyire toleránsak az idegenekkel, a vendéget egyenesen Allah ajándékának tekintik, stb., stb. Sok esetben eltérnek az iszlám szigorú tanításaitól, talán mert - ahogy ő fogalmazott - földrajzilag kissé távolabb esnek az iszlám bölcsőjétől. Marokkóban például régi berber szokás szerint a nők tetoválást festetnek magukra, ami elvileg ellenkezik az iszlám tanaival. A vezetőnk tüzes előadása mintha egy kicsit a muzulmánok védőbeszéde lett volna, valószínűnek tartom, hogy tavaly szeptember 11 előtt nemigen került volna sor erre, azóta érzi szükségét országa megvédésének. A város másik érdekessége a régi királyi lovarda volt, ahol 12.000 ló fért el a mesterien megkomponált épületben.

Este még megálltunk egy picit a városi piacon, ahol hihetetlen kínálat tárult a szemünk elé olajbogyókból, keleti süteményekből, datolyákból, színes, egzotikus fűszerekből, és még ezerféle áruból. Mindez már-már művészien kivitelezett standokon, nem is tudtam ellenállni a csábításnak, jól bevásároltam a süteményekből.

Rabatban a Majestic Hotelben lakunk, ez nagyon helyes kis szálló, egyetlen hibája, hogy a WC a folyosón van, de legalább minden szobához tartozik zuhanyozó. Vacsorázni az óváros, a medina egyik sikátorában megbúvó El Riad éterembe mentünk, ahol először is az udvar szépsége nyűgözött le bennünket. A marokkói városok óvárosára jellemző, hogy a kívülről szegényes, jelentéktelen külső falak mögött fantasztikus paloták állnak, azaz itt nem a külvilágnak, hanem befelé építkeznek. Az utcákon sétálva nem is sejti az ember, milyen fantasztikus házak mellett jár. A négyfogásos fejedelmi vacsora 100 Dr volt, igazán megérte.


Next part of Morocco
Back to the Big Picture Guide Book
Back to the frontpage


Marokkó következő része
Vissza a A Nagy Képes Útikönyv oldalra
Vissza a nyitóoldalra