Sivatagi naplemente2002. október 4, péntek Ébresztő, reggeli. Szokás szerint kaptunk frissen facsart narancslét, sokkal édesebb, mint nálunk, nehéz lesz erről leszokni. Ma egész nap buszoztunk Erfoud felé. A középső Atlasz hegyvidékén kapaszkodtunk fel, egyre egzotikusabb a táj. Egy régi erődben, azaz kasbah-ban álltunk meg ebédelni, ahol az udvaron úszómedence is volt, bár annyira hideg, hogy ellenálltam neki. A palota belsejében több fantasztikus szoba, kényelmes kanapékkal, hímzett párnákkal, szökőkúttal, tudták ezek a szultánok és hercegek, hogy kell élni. A falvak népe errefelé sokkal konzervatívabban öltözik, mint a nagyvárosokban. A nők legtöbbje földig érő fekete csuklyás köpenyben jár, épp csak a szemük látszik ki. Mintha egy egészen más országban lennénk, mint amikor a nagyvárosokban jártunk. 2002. október 5, szombat Kora reggeli ébresztő után Rissaniba folytattuk utunkat. Egy igencsak jóképű helyi vezető, Ali fogadott minket, bár a testalkatát nehéz volt felmérni, mivel hosszú kék tuareg lebernyegbe burkolózott. Egy 1642-ben épült kasbahba vezetett minket, mely jónéhány híres film helyszíne volt, itt forgatták például az Oltalmazó ég című remek kis művet.
Néhány szép mozaikos ajtón kívül csak romos falakat láttunk, de a helynek tagadhatatlanul volt egyfajta varázslatos hangulata. A kasbah körbejárása után egy szőnyegboltba mentünk, amitől eleinte kicsit húztam a számat, de végül jó programnak bizonyult, mivel sokkal kedvesebb vendéglátóink voltak, mint a Fezben meglátogatott üzletben. Pizzát sütöttek, teát főztek és zenéltek is nekünk, mellékesen persze bemutattak egy óriási halom szőnyeget, de tényleg helyesek voltak, nem volt akkora nyomás vásárolni.
Búcsúzáskor mindenki mindenkivel kezet fogott - Marokkóban általában is jellemző, hogy a barátságokban több a fizikai kapcsolat. Gyakran látni fiúkat és öregurakat is kézenfogva, egymás vállát átölelve sétálni és ez itt nem jelent másságot. Kis pihenés után dzsippekbe ültük és irány a sivatag. Jó háromnegyed órás zötykölődés után a semmi közepén épült fogadóba érkeztünk, itt, illetve az épület mellett levő sátrakban vagy a szabad ég alá terített matracokon lesz ma a szállásunk. Megcéloztuk a környék legmagasabb homokdűnéjét naplemente nézésre. A csoport nagy része teveháton, én az állatszőrallergiám miatt gyalog.
Ez nemcsak remek tornának bizonyult, hanem előnyös fotóspozíciónak is, remek képek készültek az egymáshoz fűzött tevékről és a rajtuk utazó kicsit mosolygásra ingerlő angol turistákról. Jól leizzadtam, mire felmásztam az óriási bucka tetejére, de mit meg nem tesz az ember egy sivatagi naplementéért. Bezzeg Andy, a 69 éves útitárs, mint egy gyerek rohangált a buckák között, nem semmi az a fickó. 105 országot járt be és fantasztikus kondícióban van, mindig ő segít a gyenge hölgyeknek felcipelni a bőröndöket az emeletre. Utána még hazabandukoltunk, buckán fel, buckán le, és gyorsan felhabzsoltuk a megérdemelt remek vacsorát. Este tuareg vendéglátóink kicsit zenéltek még a dobokon, de a néhány doboz sört elfogyasztó angol fiúk átvették az ütőshangszereket, és meglehetősen hamisan régi Beatles dalokat énekeltek tam-tam dobok kíséretében. Ez már kevésbé volt szórakoztató, így a csillagos ég alatt nyugovóra tértem. 2002. október 6, vasárnap Hajnalban kicsit eleredt az eső, így be kellett vonszolni a matracot az óriási sátorlapok alá, de egyébként sem volt nagy alvás, mert újra bevettük magunkat a nagy buckák közé napfelkeltét nézni. Sikerült jól megrántani a derekam, hiába no, öreg lumbágósnak nem kellene hideg izmokkal kora reggel homokdűnét mászni. De imádom a kora reggeli fényeket, most is gyönyörű volt, bár messze nem olyan szép, mint Namíbiában.
A vendégházban kiadós reggeli kaptunk, aztán vissza a dzsippekkel Erfoudba. Ott újra Alival találkoztunk, aki kivitt minket a Rissani piacra, ami igazi arab forgatag. A legérdekesebb a szamárparkoló volt, ahol a vásárba igyekvők leadhatják közlekedési eszközüket, bár a juhpiac sem volt semmi, ahol fehér köpönyeges, turbános bácsikák fantasztikus mimikával és hadnászással alkudtak a rengeteg juh között. Délután újra felkaptattunk a buszunkkal a hegyvidékre, Marokkó Grand Canyon-ja, a Todra Gorge következő megállóhelyünk. Szállásunk, a Yasmina Hotel az út utolsó épülete, közvetlenül a hatalmas okkersárga sziklafalak között, a szakadék bejáratánál, egy szavunk sem lehet a szálló fekvésére. A konyha is igazán remek volt, fantasztikus vacsorát kaptunk, több fogást 90 Dr-ért. Leves vagy saláta, főfogás (én sült csirkét ettem kuszkusszal), gyümölcs. Az ágynemű tisztasága viszont eléggé kétséges volt, így előkerült a Vietnamban vásárolt, icipicire összehajtható selyemhuzat, abba bújtam a takaró alatt. 2002. október 7, hétfő Ma a társaság nagy része hajnalban kelt és megmászta a sziklafalat, de én a fájós hátammal inkább csak napoztam a teraszon és a lenyűgöző kilátást élveztem. Nagy magányomban kiolvastam túravezetőnk 400 oldalas (!) Cosmopolitan magazinját, így mostmár mindent tudok a férfiakról. Délután már lemerészkedtem a szobámból és tettem egy kis sétát, de még elég nehézkes a járás. Este ismét jól teletömtük a hasunkat és jókat vihogtunk, szerencsére töretlenül jó a csapat hangulata. Next part of Morocco Back to the Big Picture Guide Book Back to the frontpage Marokkó következő része Vissza a A Nagy Képes Útikönyv oldalra Vissza a nyitóoldalra |
