Mindennek a Djemma el-Fna tér a központja, ami egyedülálló a maga nemében, én legalábbis az életemben nem láttam még ilyen élettel teli teret. Az óriási tér szélés tucatnyi füge és narancsléárus bódéja sorakozik egymás mellett, a tér közepén pedig hosszú sorban a kifőzdések, ahol kis padokon ülve lehet kóstolgatni a friss és színes kínálatból. Körüskörül pedig akrobaták, mesemondók, fűszerárusok, varázslók, kígyóbűvölők, jósok, zenészek és szimpla örültek tömege, körülöttük szájtátva figyelő kisebb-nagyobb tömeg, hihetetlenül pörög itt az élet. Volt idő, amikor be akarták zárni a teret, hogy egy parkolót nyissanak itt, de szerencsére megmentette a közakarat. Az egyes számú kifőzdénél vacsoráztunk, ahol egy gyönyörű mosolyú lány kínálta a finomságokat, néhány dirham minden fogás, de viszonylag kis adagok vannak, így többet is kipróbálhat az ember. Jól belakmároztam fűszeres lencselevesből, tintahalból, sült padlizsánból és salátából, isteni volt.

2002. október 12, szombat

Egész nap szabadprogram, végre nem csörgött a vekker, aludtam is kilencig. Ráérős, kényelmes reggeli a teraszon, aztán Kristinnel bevetettük magunkat a medina forgatagába. Hamarosan tucatjával szegődtek mellénk a kéretlen kísérők, ez Marokkó legidegesítőbb vonása. Végül feladtuk a tiltakozást, és megkértünk egyet, vigyen el a bőrfestőkhöz. Ez annyira tetszett Fezben, meg akartam itt is nézni, de itt korántsem volt olyan látványos, viszont messze volt és büdös. Ez tehát nem jött be, de a következő látnivaló annál inkább: a helyi korániskola, a medersa udvara a legszebb, amit eddig láttunk. Jó párórás csavargás után hullafáradtan roskadtunk le ebédelni, remek palacsintát, aztán kis szieszta a hotelben. Délután még egyedül is mászkáltam egyet, utolsó nap lévén még vásárolgattam egy kicsit, aztán újra a főtéren vacsoráztam. Bár elvileg volt szervezett búcsúvacsora a csoportnak, nem bírtam rávenni magam, hogy egy étterembe menjek, annyira imádtam a tér hangulatát. Párolt spenótot és újra tintahalat ettem, és élveztem a forgatagot.

2002. október 13, vasárnap

A csoport ma ment haza, de én majd csak holnap, mert így sikerült jegyet venni. Azért felkeltem időben, hogy elbúcsúzzam tőlük, helyes kis társaság volt. Délelőtt tettem még egy utolsó kört az óvárosban, megvettem egy nyakláncot, amivel napok óta kacérkodtam, aztán a déli hőség elől egy internet-kávézóba menekültem. Megdöbbenve olvastam, hogy véres merényleg történt Balin, ahol alig pár hónapja jártam, és amely oly boldog, békés, idilli kis sziget. Szörnyű lehetett a pusztítás és nem is értem, hiszen az egy muzulmán ország. Kristinnel találkoztunk ebédre, ő is itt maradt, sőt, ő még egy egész hetet eltölt itt egyedül, hogy kipihenje a körutazást. Én ebéd után már indultam vissza Casablancába, 3 óra vonattal, 75 dirham, kényelmes, tiszta kocsikban. A vasútállomásról a már ismerős Hotel Casablancába hajtottam, lehet, hogy lett volna olcsóbb és a vonathoz közelebbi, de egy rakás cuccal nem volt kedvem keresgélni. Vacsorára pizza, kis változatosság.

2002. október 14, hétfő

Gyors zuhany, reggeli, majd taxival a vonatig, onnan kisvasút a reptérre és már indultam is hazafelé. Párizsban közel négyórás várakozás, és majd megőrültem, mert alig vannak üzletek és hihetetlen unalmas a várakozás. A létező összes Swatch órát felpróbáltam és vagy ötven rúzst kipróbáltam. Vettem is egy Hot Kiss nevezetűt, remélem, mihamarabb a nevének megfelelően fogom használni. Kiolvastam egy rakás női magazint, majd végre hazarepülhettem Pestre, a csúnya hideg időbe. Most bizony két hónapig nem lesz részem sok napsütésben, de karácsony körül remélhetőleg újra nekivágok a nagyvilágnak.

Back to the Big Picture Guide Book
Back to the frontpage