Átkelés az Egyenlítőn2010. szeptember 16, csütörtök Áttettük a székhelyünket a Bunyoni tó mellől Entebbe mellé és ezzel el is telt az egész nap. A megtett út kilométerben nem volt rettenetesen sok, de itt a borzasztó utak miatt lassan halad az ember. Kátyúk, por, elterelések. Technikai szünetek (WC) az út mentén megállva, fiúk jobbra, lányok balra, ki ahol talál magának helyet. A természetben higiénikusabb, mint a benzinkutaknál, és így nem kell 18 embernek sorba állni. Akik először vannak ilyen úton, kicsit fintorognak az elején, de aztán megszokják.
Az egyetlen izgalmas történés az egyenlítő átlépése volt - ezt az ember 10 országban teheti meg, melyből 6 Afrikában található. Bár nekem már Ekvádorból van "egyik lábam északon, másik lábam délen" fotóm, azért itt is készült egy, biztos, ami biztos. Egy fickó tartott nekünk kis bemutatót a legendás Coriolis-erőről, amely a földi mozgásokat az északi földgömbön mindig jobbra, a déli földgömbön balra téríti el. Ennek legismertebb gyakorlati példája, hogy ha lehúzzuk a WC-t, az az északi földrészen az óramutató irányával megegyezően zúdul le a víz, míg délen pont fordítva. Bár néhány tudós szerint ez az egyenlítőhöz ennyire közel nem kimutatható, mi saját szemünkkel láttuk, ahogy az egyenlítőtől északra és délre pár méterre ezt be tudták nekünk mutatni egy-egy lavórnyi víz leeresztésével. Az egyenlítő vonalán pedig mindenféle forgás nélkül egyenesen zubogott a tölcsérbe a víz.
A buszozás közben sem unatkoztam. Egyrészt hoztam hat könyvet, azok kitartanak (különösen úgy, hogy az ilyen utakra mindig angol nyelvű könyveket hozok, mert azokkal lassabban haladok), másrészt jókat beszélgettem útitársakkal. Egy másik megrázó sorsra is fény derült: az egyik házaspár hölgy tagjánál néhány éve SM-et diagnosztizáltak, így azóta minden pénzüket utazásra költik. Nagyon szimpatikus pár, 19 éve ismerkedtek meg, újsághirdetés útján. Gyerekük nem született, de nagyon jól megvannak és ma már semmit nem halogatnak, teljesen kiélveznek minden percet az életből. Az utazás során egy termeszhangya várnál is megálltunk pár percre kinyújtózkodni. JJ-től megtudtuk, hogy a környékbeli terhes nők időnként esznek egy picit a várból (pedig az tulajdonképpen hangya-ürülékből épül) annak magas vastartalma miatt. Az Entebbe Backpackers' kempingben szálltunk meg, ahol nem volt Internet, de volt WIFI és egy fiatal srác a bárban kölcsönadta a laptopját, hogy meg tudjam nézni a leveleimet. Hiába, no, Internet-függő lettem. 2010. szeptember 17, péntek Fél 7-kor ébresztő, sátorbontás, reggeli (pirítós, sült kolbász, sült bab).
Utána mosogatás, edényszárítás (abszolút bio-módszerrel, edényeket kézben fogva és karokat lengetve), majd 8-kor már indultunk is. A mai nap attrakciója a Victoria tavon elterülő Ngamba sziget, illetve az itt működő csimpánz-rezervátum. Kis buszozás a tópartra, aztán másfél órás hajókázás a szigetig. Mire megérkeztünk, szakadt az eső - de ez az egyenlítő mellett nem meglepő. Az 1998-ban alapított központ négy fő célkitűzéssel
jött létre: Jelenleg 43 csimpánz él a szigeten és a terület túlnyomó része az övék - a látogatóknak csak egy kis csücsök jut, ahonnan rácsok mögül figyelhetik az állatokat. Mint egy inverz állatkert. A csimpánzok leginkább elkobzás útján kerülnek ide, illegális kereskedőktől. Ők is veszélyeztetett fajnak számítanak: egyrészt húsuk miatt vadásszák, másrészt házi kedvencnek is (felnőve persze megunják és kiteszik őket), valamint természetes lakókörnyezetük, az erdő is egyre inkább eltűnik a fakitermelés miatt. A házi kedvencnek szánt csimpánz bébik vadászata különösen megtizedeli az állományt, ugyanis egy kis csimpánz befogásához átlagosan 8-10 felnőttet kell legyilkolni - ugyanis az egész család a bajba került kicsi védelmére siet. Legfőbb védelmezőjük Jane Godall volt - álljon itt egy gondolat tőle: "Only if we understand, can we care, Becslések szerint 175,000 csimpánz él vadon, 21 országban. 20-100 fős csoportokban élnek és minden csoportnak van egy vezére, az alfa hím. DNA állományuk 98.7%-ban egyezik az emberével, döbbenetes a hasonlóság. 50 évig is élhetnek. Fejlett kommunikációs rendszert használnak, valamint eszközöket is, pl. kis levelekből gyúrt szivaccsal nyernek ki vizet fatörzsekből. A termeszvárakba kis faágakat dugnak, megvárják, míg rámásznak a termeszek, és ösztönszerűen elkezdik rágni az idegen tárgyat, majd egyszerűen kihúzzák csimpánzok a termeszekkel teli gallyat nassolnivalónak. Okos. Kedvenc eledelük azonban a gyümölcs, itt a központban is leginkább azzal etetik őket. Protein kiegészítésként hetente egyszer főtt tojást is kapnak. A szigetlakókat természetes fogamzásgátlóval is ellátják, a szaporulat sajnos nem kívánatos a szűkös élettér miatt.
Két kis videó innen is van: itt az egyik, itt meg a másik. A látogatást érdemes a napi 4 etetési idő egyikére időzíteni, ekkor ugyanis menetrendszerűen összegyűlnek a szigetlakók a rács túloldalán. A csimpánzok nem olyan békés jószágok, mint a gorillák, így csak rácson keresztül nézhetőek és így is óvatosnak kell lenni, mert ha durcás kedvükben vannak, kővel dobálják a kíváncsiskodókat. Azt is a fülünkbe rágták, hogy ha kiszabadul egy csimpánz, azonnal fussunk be a tengerbe, mert úszni nem tudnak, így ott mi biztonságban leszünk. Nem volt egy vonzó lehetőség a szakadó, hideg esőben - de szerencsére nem is került rá sor. A partra visszatérve mosolyogva bámultuk még a fehérbarkójú cerkófmajom-családok ténykedését, irtó édesek voltak, ahogy épp családi életet éltek: a kismajmok szoptak, a papa kurkászta a mamát, én meg illetlenül fotóztam őket.
Next part of this trip Back to the Big Picture Guide Book Back to the frontpage Következő rész Vissza a A Nagy Képes Útikönyv oldalra Vissza a nyitóoldalra |
