Kirgisztán, Kazahsztán

2007. október 5,péntek

Hajnali 6-kor szólt a vekker, mert 9-kor már repültünk Biskekbe. Még egyszer jól belakmároztunk a mesebeli reggeli kínálatból. Marat, az üzbég idegenvezető elbúcsúzott a csoporttól, külön kiemelve, hogy engem soha nem fog elfelejteni. Az egész busz rajtam kuncogott.

Bő egy óra alatt repültünk át a kirgiz fővárosba. Most egy kicsit olyanok vagyunk, mint a japán turisták - tegnap Üzbegisztán, ma Kirgisztán, holnap Kazahsztán. A biskeki reptéren láttunk néhány sötétszürke US Air Force gépet, még nem  is láttam ilyen katonai repcsiket élőben, biztos itt pihennek meg az afgán bevetések között. Az itteni hely vezetőnk egy igazi cicababa, melírozott szőke haj, csípő-nadrág, hosszú csillámos körmök. Angolul kicsit gyengén tud és a tárgyi tudása is elég hiányos, de nyilván nem az esze miatt választották. Egy napra jó lesz.

A város igen vegyes benyomást tett rám - kellemesek a széles, fával szegélyezett sugárutak, de itt vannak a világ legrondább szovjet típusú lakótelepei. Ezek után egész más szemmel fogom nézni az óbudai szalagházakat. Meglepően sok volt a mozi, vagy inkább a filmszínház, azok az igazi szép nagy épületek, mint hajdan nálunk a Május 1. Megnéztük a rém lepattant városi múzeumot, amelynek ajándékboltjában számos Lenin képeslap volt. Az utcákon pedig jó néhány sarlós-kalapácsos plakátot láttunk, úgy látszik, itt még nincsenek betiltva ezek a régi jelképek.

Túl sok látnivaló nem volt, így indultunk is egyből tovább az Issyk-Kul tóhoz. Kis kitérőt tettünk a Burana toronyhoz, egy félig ledőlt 11. századi minarethez, melynek közelében érdekes totemszerű szobrok álltak. Ezeket a VI-X. században a sírok fölé helyezték a türk őslakók.

 

A tó úgy 1600 méter magasan fekszik, havas hegycsúcsok között, igencsak fel kellett venni az összes nálam levő ruhát, hogy ne fagyjak meg. Az Issyk-Kul a Titicaca után a világ 2. legnagyobb alpesi tava, a neve magyarul "meleg tó". Termálvize miatt nem fagy be télen és temperálja a környék időjárását. A szovjet időkben virágzó gyógy-turizmus volt errefele, már ahol nem voltak tenger alatti atomkísérletek. Az eredeti program szerint holnap egész nap a tó körül kirándulgatnánk, de mivel egy napos csúszásban vagyunk, holnap reggel már indulunk is tovább Alma Atába.

   

2007. október 7, szombat

Egész napos buszozás után este 7-kor érkeztünk meg a kazah fővárosba. Bár esős időben érkeztünk meg, a város nagyon jó első benyomást tett rám: rendezett lakótelepek, nyugati autók, bevásárlóközpontok és rengeteg kávéház. A város kellős közepén lakunk, az Otar Hotelben. Bár 1988 óta nem ez az ország fővárosa (az elköltözött Astanaba), de még mindig a legjelentősebb város és első számú kereskedelmi, kulturális központ.

2007. október 8, vasárnap

Ma elvileg csoportos városnézés lett volna, de már elértem a tűrőképességem határát az amerikai csoporttársakkal, úgyhogy inkább egyedül vágtam neki. A hotellel szemben levő parkban áll a város fő nevezetessége, a Zenkov székesegyház. Ez a város azon kevés épületeinek egyike, amely túlélte az 1911-es földrengést. Az útikönyv szerint teljesen fából készült, bár ez elég hihetetlennek tűnt.

  

Letudván a kötelező programot, csak úgy sétálgattam mindenfele, persze útba ejtve a Coffeedelia nevű intézményt, ami a Lonely Planet szerint a régió legjobb kávéháza. Nem is kellett csalódnom, isteni tejeskávét ittam, fenséges süteménnyel, igaz, nem adták olcsón, úgy 12 dollárt kóstált a kettő. Minden 2. asztalon laptopon dolgoztak, nyilván van wifi, az újságtartón pedig a Financial Times-tól a Vogue-ig bezárólag volt minden.

Ma van Alma Ata napja: a város terein hatalmas, virágokból kirakott almák virítanak. Alma magyarul is alma - lehet, hogy végre megfejtettem a magyar név titkát?! Amerre csak sétáltam, katonazenekarok, gyerekprogramok szórakoztatták a népet, egy nagyobb téren pedig maga a főpolgármester üdvözölte az egybegyűlteket.

     

A város fő bevásárló utcáján egymást érték a Dolce Gabbana, Armani, Escada üzletek. Ebédügyben szintén az LP tanácsára hallgatva a Jubileum étteremben ebédeltem, a világ legjobb krumplis pelméni-jét (töltött tésztabatyu). Aztán sétálgattam tovább - jól esett, hogy szép, napos időben, városi fesztivállal ért véget ez az utazás. Holnap reggel már indulok haza, aztán legközelebb, december 20-án irány Afrika.


Back to the Big Picture Guide Book
Back to the frontpage


Vissza a A Nagy Képes Útikönyv oldalra
Vissza a nyitóoldalra