Mindroling - fotogén szerzetesek2001. július 5, csütörtök No igen, ezekért a pillanatokért éri meg elindulni. Délelőtt a Mindroling kolostorban jártunk, nem tűnt különösebben izgalmasnak a program, egy szép kis kolostor egy takaros udvar közepén. Ami igazán különlegessé tette a napot az a véletlen volt. Ünnep lévén az összes szerzetes épp a kolostorban imádkozott: dobok, fúvosok, cintányérosok kísérték az ütemes monoton kántálást, csodálatos, hátborzongtató összhangban. Miután magamhoz tértem, munkához láttam: 3 tekercs filmet lőttem el. Vakuval, anélkül, állvánnyal, kézből, fekete-fehéret és színeset, összképeket és portrét, földszintről és a karzatról, még a beszűrődő nap is olyan csodálatos szögben világította meg a helységet, hogy jobb világítást rendelni sem tudtam volna.
A szerzeteseket nem zavarta különösebben a fotózás, már csak azért sem, mert az érte kapott pénz kevéske jövedelemforrásaik egyike. Amikor kitobzódtam magam, az udvar északi végében álló gyülekezőterembe mentünk, ahol épp padlófelújítás folyt, tibeti módra: leöntötték a friss habarcsot, rá egy kis víz, és egy tucat éneklő asszonyság döngölte egyenesre a padozatot. Fel-alá járkáltak, apró lépésekkel és vidáman énekelték az egyik nótát a másik után. És még ez sem volt minden a repdeső fotósnak: az emeleten épp füstölőkészítés zajlott. Egy nagy kondérban keverte a vörös masszát egy emberke, azt egy óriás dobozba töltötték, amiből egy elmés szerkezettel kinyomták a masszát egy kis csövön, hurkaszerű tekercsekbe. Ezeket a hajszálvékony tekercseket aztán néhány öregúr méretre vagdosta és lefektette száradni egy nagy terembe. Az óriási helység telistele volt száradó füstölőkkel, amit itt nem az illatuk, hanem gyógyhatásuk miatt gyártanak. Különféle füveket kevernek össze és a füstölőt köhögéscsillapítónak használják. Összebarátkoztam egy 4-5 éves kisfiúval, aki borzasztóan élvezte, ahogy belenézett a kamerába, miközben én meg tologattam a zoom-ot, így változott a látószög. Jókat sikongatott, irtó édes volt. Ő is, mint már annyi rengeteg gyerkőc, hitetlenkedve simogatta a karomat, hogy mennyire más színű, mint az övé. Aztán buszoztunk tovább Lhasza felé és végre feltűnt a Potala palota.
Mimóza létemre persze rögtön könnybelábadt a szemem, mint mindig, ha "élőben" meglátok egy már filmekről ismert, számomra kedves épületet. Először egy bankba indultunk utazási csekkeket váltani, és ahogy behajtottunk a bank udvarára, buszunk egyből letépte a kapu két oszlopára tűzött vörös szalagot, mely Tibet "felszabadításának" 50. évfordulóját hírdette. Akár jelképesnek is vehettük belépőnket a városba. Lhasza az egyetlen, ahol nem kínai szállodában lakunk, mert a számunkra kijelölt hotel útépítés miatt nem közelíthető meg, így egy végtelenül hangulatos tibeti szállóban leszünk pár éjszakát (Dhood Gu hotel, 19 Shasarsu Road, Trom Si Khang, Lhasza). Alig egy percre a főtértől, a Bakhortól, tündéri szálló, csupa festett, faragott bútorokkal és kedvesen mosolygó személyzettel. Micsoda különbség a mogorva, savanyú arcú kínai hölgyek után. Viviennel sétáltunk egy kicsit vacsoráig, nagy hőség volt, nekivágtam hát sortban, ujjatlan pólóban, ami nagy hiba volt: pár perc múlva úgy éreztem, mintha meztelen lennék, annyira bámultak a helybeliek. Az öreg asszonyságok közül páran még egy kicsit rá is legyintettek a karomra meg a combomra, igaz, mintha a férfiakat annyira nem zavarta volna a csupasz végtagok látványa. Azért gyorsan hazasiettem és illendőbbre öltöztem. Éjjel állt a bál a városban, valami furcsa égi jelenség van, nem igazán értettem, hogy mi. És a dalai láma 66. születésnapjának az előestéjén vagyunk, sokak szerint azért is ünnepelt annyira zajosan a tömeg, no persze ezt nem hangoztatva. 2001. július 6, péntek Furcsa érzés volt a dalai láma szülinapján látogatni a Potala palotát, melyet ő már évtizedek óta nem láthatott. Minden terem minden sarkában kamerák figyelik a turisták lépteit és mikrofonok hallgatják le a beszélgetéseket, igencsak észnél kell hát lenni, hogyan viselkedik az ember. A kínai vezetőnk is ma különösen szögletesen viselkedett, láthatóan ügyelt minden szavára. Rengeteg gyönyörű terem, óriási szobrokkal, elképesztő mennyiségű arany és drágakő - a 10. dalai láma 14 méter magas szobrát például 3700 kg arany és 10 ezer drágakő borítja. Halkan mormoló zarándokok tömött sorokban, mindegyiknél mécses, pénz, fehér selyemsálak, melyeket a szobrok elé halmoznak. A fotózás brutálisan drága, volt olyan terem, ahol 90 yuan (tegnap Mindrolingban mindössze 5 yuant fizettünk). Elő sem vettem a kamerát. A palota egyik szárnya a rezidencia, itt aztán semmi pénzért sem lehetett fotózni. Megnézhettük a fogadótermet, a meditációs szobát, a hálót. Jó 3 órás palotajárás után ebéd, majd kis szabadidő. Steve szegődött a nyomomba, így együtt jártuk az utcákat és beszereztünk néhány emléktárgyat. Délután újra összetalálkozott a csoport, a Sepa kolostort látogattuk meg, amely délutáni szabadtéri iskolájáról nevezetes. Itt találkoztunk először egy másik turistacsoporttal meg ajándéktárgyakat áruló szerzetesekkel, elég kommercializált hely. A kolostor nem is tetszett különösebben, de az iskola észbontóan jó élmény volt: egy rakás bordóruhás szerzetes, a diákok ültek, a tanárok álltak. Gyorsan pergő kérdéseket szegeztek a diákoknak, akiknek vágniuk kellett a választ. Ha sikerült, egymás kezébe csapott tanár és diák, ha nem, a tanár gyorsan mondta a választ és már jött is a következő kérdés. Nagyokat gesztikuláltak, nevettek, időnként hevesen összevitatkoztak, megölelték egymást, csak kapkodtam a fejem, micsoda pörgés volt. Időnként olyan jóízűen nevettek, hogy én is nevettem velük, pedig fogalmam sem volt, mi a vicces.
A szállóban kis pihenés, majd vacsora, jak-steak. Egész finom. Aztán átsétáltam az Internet cafe-ba lecsekkolni a híreket, Kathmanduban van valami kis zűr, remélem, azért vissza tudunk majd repülni. 2001. július 7, szombat Délelőtt a csoport hölgytagjai izgatottan sutyorogtak: ma azt a kolostort látogatjuk meg, amit Richard Gere szponzorálásával újítanak fel. Lhaszaból kanyargós szerpentinút vezet Ganden városáig, a 4500 méteren fekvő gyönyörű kolostorig. Ganden a Gelugpa buddhista iskola fő székhelye. A magasból fantasztikus kilátás nyílt a Kyi Chu völgyre, amit igencsak volt alkalmunk élvezni, mivel jó másfél órát mászkáltunk a környéken. Tibetben rengeteg "kora", azaz zarándokút van. Némely egészen rövid, mint a Lhaszaban levő Bangkor templom körüli, amely alig néhány házblokknyi területen vezet végig. Más körútak több naposak, ezek általában egy hegyre vezetnek fel. És vannak az ilyen egy-kétórás zarándokutak, általában egy magaslaton fekvő kolostor körül.
A Ganden körüli kora külön érdekessége, hogy elvezet egy temetkezőhelyre, ahol a halottakat a keselyűk elé dobják. Az elhunyt néhány napig családja házában marad, itt elbúcsúznak tőle a rokonok, majd erre szakosodott szerzetesek felviszik a tetemet a hegy tetejére. Ekkor hitük szerint már nincs a halottban a lelke, így annak testétől különösebb szertartás nélkül szabadulnak meg: egy éles bárddal darabokra vágják és a tisztáson hagyják a keselyűk martalékaként. A hegytetőn elégborzongató volt látni néhány szanaszét dobált kést, illetve bárdot. A kora teljes szakaszán imazászlók és fehér selyemsálak százai lengenek, remek színfoltjaként a tájról készülő fotóknak. A túra után piknik, majd délután visszamentünk Lhaszaba, Norbulingkaba, a dalai lámák nyári palotájába. A 14. dalai láma fogadószobájának falán 301 jelenetben látható Tibet története, kínai vezetőnknek igencsak volt miről mesélnie. Aztán pihenés, vacsora, majd késő este felmásztam a szálloda tetejére. Otthon is imádok a házunk tetején ücsörögni és figyelni a várost, úgyhogy nagyon megörültem, amikor felfedeztem, hogy itt Lhaszaban is ki lehet mászni a tetőre. A távolban a Potala fényei, alattunk a főtér nyüzsgése, ezernyi zaj és illat. Next part of the Tibet tour Back to the Big Picture Guide Book Back to the frontpage Tibet következő része Vissza a A Nagy Képes Útikönyv oldalra Vissza a nyitóoldalra |
